Jött az államtitkár, kicsinosították kívülről az iskolát, miközben penész borítja a mosdó falait

F.C. | 2023. Október 13.
Csupán azt az útvonalat takarították és díszítették az épületben, amelyen Maruzsa Zoltán végighaladt.

A köznevelésért felelős államtitkár érkezésére kifestették a főfolyosót, ablakokat és ajtót mázoltak, virágokat ültettek, képeket raktak ki a falra a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Gimnázium és Technikum épületében, pedig van olyan mosdó, ahol penész borítja a falat és hiányos a csempe – erről először a Telex írt egy pedagógus beszámolója alapján. A tetőt és az épület homlokzatát újították fel, ennek az átadására ment el Maruzsa Zoltán, és azt a részt csinosították ki az iskolában, ahol az államtitkár áthaladt.

Az iskola teteje és a homlokzata ugyan fel lett újítva, de a mosdók fala továbbra is penészes – Forrás: RTL / RTL Híradó – videó

Az RTL Híradónak nyilatkozó egyik szülő szerint hatalmas takarítás volt Maruzsa érkezése előtt az iskolában. „Kárpitozott székeket vittek, murvával szórták fel az udvarrészt. Állítólag történt festés is” – mesélte az anyuka, akit felháborított az, hogy mindehhez egy politikus látogatása kellett. „Arra az egy alkalomra kipucolják az iskolát, szépen megpróbálják rendbe tenni, a hétköznapokban pedig, hogy a gyerekek milyen körülmények között járnak iskolába, az pont senkit nem érdekel, hogy omlik a vakolat, penészesek a falak” – panaszolta.

Az egyik tanár szerint az átadón nem volt mit ünnepelni, mivel az épület továbbra sincs jó állapotban. „Volt olyan, hogy kiesett az ablak az ablakkeretből. Ezeket a felújításokat mind-mind folytatni kéne. Ilyen szempontból talán elhamarkodott, hogy jött az államtitkár. Mert ha ezeket mind befejeznék, akkor lenne jogos az ünneplés” – jegyezte meg az RTL Híradónak.

A Belügyminisztériumnál azt mondták, a felújítás csaknem 500 millió forintba került, és nem volt része a belső felújítás. „A belső falakra a munkálatok lezárása után szükséges festés és takarítás után az előző dekoráció került vissza, mely átlagosnak mondható” – nyilatkozták.

Tavaly novemberben annak kapcsán írtunk az iskoláról, hogy 18 foknál hidegebb termekben, csótányok között kellett tanulniuk a diákoknak. Akkor a fűtési szezon kezdetén 2 hétig egyáltalán nem fűtöttek, mert elromlott a kazán, ezért az kérték a gyerekektől, hogy vigyenek magukkal pokrócot az iskolába. Egy szülő akkor arra panaszkodott, hogy nemcsak a fűtési rendszer elavult, hanem a nyílászárók is régiek, a tető pedig beázik.

Exit mobile version