Életmentő projekt a prostituálttá válás megelőzésére

Vizler-Nyirádi Luca | 2023. Október 16.
A prostitúció világszerte rendkívül súlyos társadalmi probléma, mely itthon is több ezer kiskorút és nőt érint. Rengeteg lányt hurcolnak el akarata ellenére külföldre, ahol szexuálisan kizsákmányolják őket. Kiemelten veszélyeztetettek az állami gondoskodásban élő, család és háttér nélkül felnövő fiatalok. A MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjában három szervezet fogott össze, hogy egy szociális és egy művészeti program egyesülésével segítsenek a veszélyeztetett csoportoknak. 4.570.000 forint összegyűjtését tűzték ki célul a KAP segítségével, az összefogást a MagNet Bank ügyfelei támogathatják a bank nyereségének egy részéből.

Figyelem! – A te segítségedre is szükség van

Ha már a MagNet Bank ügyfele vagy, most te is könnyedén segíthetsz! Neked csak két kattintás a netbankban, de a sok, kisebb felajánlott összeg milliókat jelenthet a szervezeteknek. Minden kicsi számít, hiszen az idei 108 millió forintos támogatási összeg a több mint 60.000 ügyfél felajánlásával tud csak összejönni. Támogasd ezt vagy a további tizenkét ügy egyikét, melyeket itt találsz meg: MagNet Bank KAP. Ha pedig még nem vagy MagNet ügyfél, akkor csatlakozz és közösségi bankolj a civilekért! Nyiss számlát itt: hazhozszamla.hu

Egy egész, országhatárokon is átívelő bűnszervezet épült fel az olyan, családi háttér nélkül felnövő fiatalok behálózására, akiket elcsalnak otthonról. A lányok és fiúk pillanatok alatt külföldön találják magukat egy kirakatban vagy egy pici lakásban, iratokat nélkül, miközben fogvatartóik minden nap szexuálisan kizsákmányolják őket.

Rengeteg fiatal lány esik áldozatul a prostitúciónak (Fotó: Tóth Artin)

A MagNet Bank KAP programjában három olyan szervezet állt össze egy projektre, melyek célja a prostitúcióból kikerült lányok integrációja, illetve a traumafeldolgozás támogatása művészetterápiás eszközökkel. A KV Társulat szervezete egy női színházi társulat, ahol a mindennapokban is a nőkkel kapcsolatos társadalmi problémák és a tabutémák állnak a fókuszban. Ennek egy gyönyörű példája a „Kiállok érted” projekt, mellyel társszervezeteikkel együttműködve bekerültek a programba. Urbanovits Krisztina, a KV Társulat egyik alapítója foglalta össze a projekt lényegét, mely a szexuális emberkereskedelem és a prostitúció ellen emeli fel a szavát.

„A projekt egy színházi előadásból és a hozzá tartozó feldolgozó programból áll, a pályázat keretében összesen kilenc ilyen előadást vállaltunk. Kifejezetten a veszélyeztetett célcsoportokhoz szeretnénk eljutni vele: ilyenek például az állami gondoskodásban élő, ott felnövő, illetve a hátrányos helyzetű fiatalok. A probléma kiemelten megjelenik például a Nyírségben vagy Borsodban, de Baranya és Pest megyét ugyanúgy érinti, lényegében az egész országban jelen van. A KAP programban négy és fél millió forint összegyűjtését céloztuk meg, ami viszonylag szerény összeg, mivel a programunk olcsó és költséghatékony. Ha sikerül összegyűjtenünk az összeget, akkor kilenc helyre tudunk eljutni és életeket megmenteni.”

Drámai eszközökkel segít a projekt (Fotó: Tóth Artin)

A feldolgozó program egy színházi és drámai eszközöket használó foglalkozás, melyet Romankovics Edit drámapedagógus szakember dolgozott ki. Emellett a Névtelen Utak szakemberei az érintett területeken dolgozó felnőttek problémáit elemzik, majd a jelenlévőkkel együtt megoldási javaslatokat gondolnak ki, és az utcai terepmunkáról való tapasztalataikat adják át. A program legfőbb célja maga a prevenció.  Egyszerre éri el a fiatalokat és a nevelőket, felhívja a figyelmet arra, hogy az érintettek hogyan ismerjék fel a jeleket, és kihez fordulhatnak segítségért. Életmentő lehet nem bekerülni a prostitúció világába, mert onnan kijönni sokkal nehezebb.

Kiállok érted – a létrehozó szervezetek

A három szervezet együttműködése a művészeti és szociális szakmai terület egyedülálló összekapcsolása. A két színházi partner a művészet és a drámapedagógia eszközeivel hívja fel a figyelmet a súlyos társadalmi problémára, a Névtelen Utak pedig a szociális szakmai hátteret és a gyakorlati tapasztalatot hozza be a projektbe.

Exit mobile version