nlc.hu
Aktuális
Életmentő projekt a prostituálttá válás megelőzésére

Életmentő projekt a prostituálttá válás megelőzésére

A prostitúció világszerte rendkívül súlyos társadalmi probléma, mely itthon is több ezer kiskorút és nőt érint. Rengeteg lányt hurcolnak el akarata ellenére külföldre, ahol szexuálisan kizsákmányolják őket. Kiemelten veszélyeztetettek az állami gondoskodásban élő, család és háttér nélkül felnövő fiatalok. A MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjában három szervezet fogott össze, hogy egy szociális és egy művészeti program egyesülésével segítsenek a veszélyeztetett csoportoknak. 4.570.000 forint összegyűjtését tűzték ki célul a KAP segítségével, az összefogást a MagNet Bank ügyfelei támogathatják a bank nyereségének egy részéből.

Figyelem! – A te segítségedre is szükség van

Ha már a MagNet Bank ügyfele vagy, most te is könnyedén segíthetsz! Neked csak két kattintás a netbankban, de a sok, kisebb felajánlott összeg milliókat jelenthet a szervezeteknek. Minden kicsi számít, hiszen az idei 108 millió forintos támogatási összeg a több mint 60.000 ügyfél felajánlásával tud csak összejönni. Támogasd ezt vagy a további tizenkét ügy egyikét, melyeket itt találsz meg: MagNet Bank KAP. Ha pedig még nem vagy MagNet ügyfél, akkor csatlakozz és közösségi bankolj a civilekért! Nyiss számlát itt: hazhozszamla.hu

Egy egész, országhatárokon is átívelő bűnszervezet épült fel az olyan, családi háttér nélkül felnövő fiatalok behálózására, akiket elcsalnak otthonról. A lányok és fiúk pillanatok alatt külföldön találják magukat egy kirakatban vagy egy pici lakásban, iratokat nélkül, miközben fogvatartóik minden nap szexuálisan kizsákmányolják őket.

Rengeteg fiatal lány esik áldozatul a prostitúciónak. Fotó: Tóth Artin

Rengeteg fiatal lány esik áldozatul a prostitúciónak (Fotó: Tóth Artin)

A MagNet Bank KAP programjában három olyan szervezet állt össze egy projektre, melyek célja a prostitúcióból kikerült lányok integrációja, illetve a traumafeldolgozás támogatása művészetterápiás eszközökkel. A KV Társulat szervezete egy női színházi társulat, ahol a mindennapokban is a nőkkel kapcsolatos társadalmi problémák és a tabutémák állnak a fókuszban. Ennek egy gyönyörű példája a „Kiállok érted” projekt, mellyel társszervezeteikkel együttműködve bekerültek a programba. Urbanovits Krisztina, a KV Társulat egyik alapítója foglalta össze a projekt lényegét, mely a szexuális emberkereskedelem és a prostitúció ellen emeli fel a szavát.

„A projekt egy színházi előadásból és a hozzá tartozó feldolgozó programból áll, a pályázat keretében összesen kilenc ilyen előadást vállaltunk. Kifejezetten a veszélyeztetett célcsoportokhoz szeretnénk eljutni vele: ilyenek például az állami gondoskodásban élő, ott felnövő, illetve a hátrányos helyzetű fiatalok. A probléma kiemelten megjelenik például a Nyírségben vagy Borsodban, de Baranya és Pest megyét ugyanúgy érinti, lényegében az egész országban jelen van. A KAP programban négy és fél millió forint összegyűjtését céloztuk meg, ami viszonylag szerény összeg, mivel a programunk olcsó és költséghatékony. Ha sikerül összegyűjtenünk az összeget, akkor kilenc helyre tudunk eljutni és életeket megmenteni.”

Drámai eszközökkel segít a projekt. Fotó: Tóth Artin

Drámai eszközökkel segít a projekt (Fotó: Tóth Artin)

A feldolgozó program egy színházi és drámai eszközöket használó foglalkozás, melyet Romankovics Edit drámapedagógus szakember dolgozott ki. Emellett a Névtelen Utak szakemberei az érintett területeken dolgozó felnőttek problémáit elemzik, majd a jelenlévőkkel együtt megoldási javaslatokat gondolnak ki, és az utcai terepmunkáról való tapasztalataikat adják át. A program legfőbb célja maga a prevenció.  Egyszerre éri el a fiatalokat és a nevelőket, felhívja a figyelmet arra, hogy az érintettek hogyan ismerjék fel a jeleket, és kihez fordulhatnak segítségért. Életmentő lehet nem bekerülni a prostitúció világába, mert onnan kijönni sokkal nehezebb.

Kiállok érted – a létrehozó szervezetek

A három szervezet együttműködése a művészeti és szociális szakmai terület egyedülálló összekapcsolása. A két színházi partner a művészet és a drámapedagógia eszközeivel hívja fel a figyelmet a súlyos társadalmi problémára, a Névtelen Utak pedig a szociális szakmai hátteret és a gyakorlati tapasztalatot hozza be a projektbe.

  • KV Társulat: Tizenhat éve működő színházi társulat, melyet két színésznő: Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina vezet. Elkötelezettek a kortárs női problémák, a feltáratlan tabutémák feldolgozásában, tevékenységük a művészet aktív társadalmi szerepvállalására épül. Számtalan hazai és külföldi fesztiválszerepléssel, öt fesztiváldíjjal és egy állami díjjal (2021 – EMMI Társadalmi Innovációja Díj) vannak jelen a színházi életben. Programjaik különböző célcsoportokat szólítanak meg, eljutnak kultúrától elzárt közösségekhez, veszélyeztetett, hátrányos helyzetű csoportokhoz.
  • Láthatáron Csoport: a 2010-ben alakult szervezet célja, hogy magas szakmai színvonalú művészeti és kulturális tevékenységeivel hozzájáruljon egy szolidárisabb magyar társadalom kialakulásához. Alapítója és művészeti vezetője Feuer Yvette színész, drámapedagógus. Gyermek-, ifjúsági- és felnőtt előadásaik mindegyikében hangsúlyos elem az interaktivitás és a közös gondolkodás, sokszor dolgoznak fel társadalmilag tabuként kezelt témákat. Játszanak Budapesten, vidéken és külföldön, színházakban, iskolákban és kultúrházakban, több szakmai díjjal rendelkeznek és rendszeresen fellépnek fesztiválokon.
  • Névtelen Utak Alapítvány: védett házat működtető civil szervezet, azért dolgoznak, hogy a szexuális kizsákmányolás és a prostitúció áldozatává vált nők felépüljenek, visszakapják méltóságukat, szabadságukat, és társadalmunk teljes értékű tagjaként új, önálló életet kezdjenek. Ennek érdekében ingyenesen igénybe vehető biztonságos menedéket (védett házat) és nappali felépülési programot működtetnek.

    A Közösségi Adományozási Program (KAP) egy, a MagNet Bank teljes ügyfélkörét mozgósító és bevonó kezdeményezés, mely azzal a céllal jött létre, hogy pozitív társadalmi és környezeti változásokat indítson el civil projektek támogatásán keresztül.

    A KAP program keretein belül a bank tulajdonosi köre, az előző üzleti év nyereségének egy részét az ügyfeleinek ajánlja fel, hogy a rájuk eső összeget egy nonprofit szervezet javára fordíthassák, és ezzel a bank profitjából támogassanak számukra fontos ügyeket. 2023-ban erre a célra 108 millió forint áll rendelkezésre.

    Ma már minden nagyvállalatnak van valamilyen társadalmi felelősségvállalási programja, de MagNet KAP programjának különlegessége, hogy nem a menedzsment dönt a pénzek szétosztásáról, hanem ők is, mint minden ügyfél, csak a rájuk eső nyereséghányadot ajánlhatják fel.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top