Szintet lépett a MÁV: falevelek akadályozzák a menetrend betartását

Vad Rózsa | 2023. Október 25.
Egy órát késett a MÁV Vác és Balassagyarmat között, az igencsak rendhagyó ok miatt.

Közel egy órát késtek a vonatok kedden Vác és Balassagyarmat között, méghozzá a lehullott falevél miatt. A sínre került levelek ugyanis megnehezítik a szerelvények fékezését lejtmenetben, ha nedvesen kerülnek rá. A MÁV szerelvényei így a balesetek kivédése érdekében lassabban közlekedtek.

„Kicsit megmosolyogtató a dolog,

hogy falevelek miatt késnek a vonatok, de ez a régi vasutaknál meglevő probléma, márpedig a Balassagyarmat-Vác vonal több mint 130 éves” – magyarázta Olexa Miklós, az Ipoly Túra Egyesület elnöke az ATV-n.

„A MÁVinform szerint

már reggel volt olyan vonat, ami 50 perc késéssel indult,

a lombhullás miatt”.

 

A késések a levélhullás szezonja után szűnhetnek meg. Éppen addigra, amikor a késéseket már a jól bevált hidegre lehet majd ráfogni. Arról azért nem esett szó, hogy a MÁV esetleg a sínpálya takarítását tervezné a csekély forgalmú szárnyvonalon.

Exit mobile version