Úgy összevitázott a házaspár, hogy a férj a padlóhoz vágta a kiskutyájukat – állatkínzással vádolják

F.C. | 2024. Február 19.
Elpusztult a négylábú.

Vita előzte meg azt az állatkínzást egy válófélben lévő házasok között, melyhez a Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőreit hívták a napokban. A rendőröknek a bejelentő nő elmondta, hogy a férje már hazaérkezéskor veszekedni kezdett vele, majd a 44 éves férfi felkapta kanapén heverő kiskutyát és a padlóhoz vágta – számolt be a police.hu.

Az ebet a nő rögtön állatorvoshoz vitte, ám az életét már nem lehetett megmenteni, elpusztult.

Bilincs került az állatkínzó férj kezére – Forrás: police.hu

A nő a rendőröknek azt is elmondta, hogy férjével már korábban megromlott a viszonya. Kapcsolatuk során a férje többször is agresszíven viselkedett vele, bántalmazta, a telefonját korábban össze is törte, hogy ne tudjon segítséget kérni, féltékenység miatt pedig gyakran vitáztak.

A 44 éves balatonfűzfői férfit a nyomozók állatkínzás miatt kihallgatták, majd letartóztatták.

Sajnos nem ez az első eset, hogy egy házi kedvenc sínylette meg a házastársak közötti vitát. Tavaly az ablakon dobtak ki egy kiskutyát egy családi veszekedés során Győrben. Akkor a szerencsétlenül járt eb hosszú műtéten esett át, az elkövető ellen pedig büntetőeljárás indult.

Exit mobile version