9 hónapos gyerekével az ölében vezetett egy máramarosi nő

F.C. | 2024. Február 25.
A biztonsági övet se kötötte be.

Kilenc hónapos gyerekét ölben tartva vezetett egy 25 éves nő Romániában, útitársa pedig közben videózta is. A közösségi médiában megjelent felvétel alapján – amelyen még az is látható, hogy nemcsak a nő, hanem a kisgyerek is fogja a kormányt – a máramarosi rendőrség megbüntette a sofőrt – írja a maszol.ro.

Amellett, hogy a csöppséget a vezetőülésen utaztatta, még a biztonsági övet sem kötötte be a nő, így a rendőrség a két szabálysértésért összesen 825 lejre (átszámítva mintegy 64 500 forintra) bírságolta.

A nőt a gyermekvédelmi igazgatóságnál is feljelentették, ezért kivizsgálást indítottak az ügyben.

Korábban már beszámoltunk egy itthoni esetről is, amikor a délutáni csúcsforgalomban a kisgyerekével az ölében vezetett egy férfi Budapesten, a Hungária körúton. Egy másik sofőr fotózta le őket. A szemtanú akkor azt nyilatkozta, hogy először nem is hitt a szemének a döbbenettől. A fotó tanúsága szerint a szülők cigarettáztak is az autóban úgy, hogy ott volt a kisfiú, aki fogta is a kormányt.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version