Terrorban tartotta nejét egy nyíregyházi férfi, „Uram és parancsolómnak” kellett őt szólítania

F.C. | 2024. Március 07.
Még a szomszédok sem tudtak arról, hogy a nő és a gyerekei rettegésben éltek a négy fal között.

Uram és parancsolóm”  – így kellett szólítania a megalázott feleségnek a férjét, aki éveken át félelemben tartotta a családját Nyíregyházán. A férfi többször késsel támadt a nejére, amit a négy gyerekük is látott. Az is előfordult, hogy meggyújtott egy rongyot és azzal mászkált odahaza, miközben fenyegetőzött, hogy rágyújtja a családjára a házat. Feleségét pedig azzal tartotta sakkban, hogy ha elhagyja, akkor megöli. Mint a Tények riportjából kiderül, néhány napja megint késsel támadt az asszonyra, sőt a 6 éves kisfiát is bántotta, a feleségnél ekkor betelt a pohár: feljelentést tett a fizika bántalmazások mellett lelki terrort is alkalmazó párja ellen.

A bántalmazó kapcsolatban élt asszony sírva nyilatkozott az átélt borzalmakról: “Most nagyon megvert megint, és most kapott a fiam is. (…) Azt mondta, hogy ő az »uram és parancsolóm«, senki másé nem lehetek, ha még el is válunk. (…) A kést én vettem el tőle nagyon-nagyon sok alkalommal, hogy ne szúrjon le, mert az volt a szándéka. Alulról is össze akart roncsolni, hogy ne tudjak lenni soha senkivel.”

A brutális apa viszont azt állítja, hogy legutóbb is a felesége támadt rá, és akkor sérült meg a kisfiú. Az ügyészség álláspontja azonban egyértelmű: az apa tartotta félelemben az egész családot, most elrendelték a letartóztatását.

Magyarországon jelenleg is több mint 226 ezer nő él fizikailag is bántalmazó kapcsolatban, de minden 5. nő elszenved valamilyen mértékű fizikai bántalmazást a párjától életében. A pszichés bántalmazást nehezebb számokban kimutatni, mert nincsenek külső nyomai, a mentális és fizikai egészségre viszont sokszor kihatnak a lelki sérelmek. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a nők ellen elkövetett bűncselekmények között egyértelműen a családon belüli erőszak a leggyakoribb halálozási ok. 

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

 

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Exit mobile version