Az érettségi vizsga eltörlését követelik a diákok Romániában

F.C. | 2024. Március 17.
Háborognak a konstancai tanulók.

Egy romániai diákszervezet az érettségi eltörlését követeli – írja a foter.ro. A Konstancai Diákok Egyesülete bírálja az érettségi vizsgák módját, és a megszüntetésük mellett kardoskodnak.

Elégedetlenségük okát a szervezet elnöke, Lorena Drăguşin a következőkkel magyarázta: “Az érettségi vizsga a tehetetlenség vizsgája, és nem tudjuk, hogy mit akarunk vele. Csak megszoktuk, hogy minden évben megtartjuk, minden cél és haszon nélkül”. Azzal is indokolta az érettségi vizsga eltörlésének szükségességét, hogy nagyon sok az elavult tantárgy és nagyon sok a felesleges tanulnivaló.”2024-et írunk, és a diákok még mindig arra kényszerülnek, hogy kilométeres elemzéseket tanuljanak az 1800-as évek irodalmi műveiről, amelyeket úgyis elfelejtenek, amint elhagyják a vizsgatermet” – érvelt.

Arra is panaszkodnak a diákok, hogy az érettségi vizsga letétele érdekében főként magolni tanították őket, miközben nem a valódi kompetenciáikat nézik.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI Fotó: Czeglédi Zsolt 

Exit mobile version