Robert Fico már beszél, de továbbra is súlyos az állapota

S. Z. | 2024. Május 18.
„Egyelőre még nem sikerült győzni” – mondta Fico állapotáról Robert Kalinák miniszterelnök-helyettes.

Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton.

Elmondta: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta: a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.

Kalinák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint „egyelőre még nem sikerült győzni”.

Hozzátette: egyelőre nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez, és teljes bizalmukat élvezi.

A szlovák kormány egyik támogatója szlovák zászlót tart a kezében 2024. május 17-én a besztercebányai kórház előtt, ahol Robert Fico szlovák miniszterelnököt kezelik (Fotó: Ferenc ISZA / AFP)

Kalinák kérdésre elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek”.

Robert Fico ellen május 15-én, a kormány kihelyezett ülése után követett el lőfegyveres merényletet Nyitrabányán a 71 éves Juraj Cintula, akit a helyszínen azonnal őrizetbe vett a rendőrség. A lévai születésű férfi íróként tevékenykedik, tagja volt a Szlovák Írószövetségnek is, de volt békemozgalmár és neonáci aktivista is.

(MTI/nlc)

Exit mobile version