Gyakorlatilag 7 hete nincs gyermeksebészeti, illetve traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen – értesült a Népszava. A lap információi szerint azóta szinte valamennyi műtétre vagy egyéb sebészeti beavatkozásra szoruló gyermeket a pécsi vagy a debreceni egyetemi centrumokba, illetve a fővárosba utaztatnak.
Budapesten az Országos Baleseti Intézet, a Szent János, a Heim Pál, illetve a Bethesda kórház fogadja a szegedi gyereket. Ezalatt több mint 200 tervezett műtét maradt el, és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe.
Eredetileg 4 napos ellátási szünetről volt szó, ami alatt a Szegedi Tudományegyetem gyermeksebészeti klinikáját visszaköltöztethetik a korábbi helyére. Ám miután a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szembesült azokkal a körülményekkel, amelyek között a műtő ott korábban üzemelt, már nem volt hajlandó megadni az engedélyt. Az 1960-as években épült, körülbelül 60 négyzetméteres régi műtőben egy légtérben, párhuzamosan két műtőasztalon zajlott az ellátás – jegyi meg a Népszava.
A feltételek között volt például a műtő sterillevegő-rendszerének kialakítása is, mivel eddig a szellőztetés csak ablaknyitással történt. Ameddig a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ nem találja elfogadhatónak a műtő állapotát, nem adja ki a használatbavételi engedélyt, azaz addig nem lehet ott műteni.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock