Ha kell, börtönbe vonul Trump

F.C. | 2024. Június 03.
A büntetését július 11-én hirdetik ki.

Donald Trump közölte, hogy számára elfogadható a börtön vagy a házi őrizet kilátása is, miután a New York-i esküdtszék bűnösnek találta üzleti iratok meghamisításának vádjában. Az MTI beszámolója szerint a volt elnök és republikánus elnökjelölt ugyanakkor megjegyezte, abban nem biztos, hogy a közvélemény elfogadja-e majd az ítéletet, amelynek következményeivel kapcsolatban kijelentette, hogy a választási “siker lesz a bosszú”, a bűnpert kezdeményező embereket pedig “gonosz” és “beteg embernek” nevezte.

Mint ismert, az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek találta Donald Trumpot, aki ellen Manhattan demokrata párti kerületi ügyésze emelt vádat hallgatási pénzek kifizetéséhez kapcsolódó üzleti iratok meghamisítása miatt. A bíró a büntetés mértékének kihirdetését július 11-re tűzte ki, ami 4 nappal előzi meg a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját, amelyen véglegesítik a párt elnökjelöltjét a novemberi választásra. Ami a 34 vádpontban meghozott döntés utáni büntetést illeti extrém esetben 34-szer 4 évvel kell számolnia a volt elnöknek, de ennél valószínűbb, hogy egyáltalán nem kerül rácsok mögé, és csak pénzbüntetést kap.

Donald Trump többször hangoztatta, hogy a vádat politikai üldözésnek, a választásokba való beavatkozásnak nevezte, a bírót pedig súlyosan elfogultnak.

Elítélt bűnözőként amúgy 37 országból ki van tiltva, csak külön engedéllyel lehetne majd belépnie – jegyzi meg a 444. Ezek között számos olyan ország van, amely diplomáciailag érzékenynek számít. Egyrészt a bűnözők beutazását tiltó országok között van az Egyesült Államok több erős szövetségese, mint például az Egyesült Királyság, Ausztrália és Kanada. A listán számos olyan nemzet is szerepel, amelyek sürgető külpolitikai kérdések középpontjában állnak, mint Kína, Izrael és Mexikó. Az európai államok közül pedig Nagy-Britannián kívül Írország és Törökország tiltja az elítéltek beutazását az országba.

Kiemelt fotó: Luke Hales/Getty Images

Exit mobile version