„Csak rossz estéje volt” – magyarázkodik a Fehér Ház Joe Biden pocsék szereplése miatt az elnökjelölti vitán

F.C. | 2024. Július 03.
Még maga az elnök is elismeri, hogy nem beszél olyan gördülékenyen, mint régen.

A Fehér Ház értékelése szerint Joe Bidennek “rossz estéje volt” múlt héten csütörtökön, amikor az idei elnökválasztási kampány első elnökjelölti televíziós vitáját tartották – számolt be az MTI. Karine Jean-Pierre elnöki szóvivő hangsúlyozta: maga Biden is elismeri, hogy nem fiatal, és nem beszél olyan gördülékenyen, mint régen, valamint lassabban jár, ugyanakkor tudja, miként kell az amerikai emberek érdekében teljesíteni. 

Az elnök egészségi állapotára vonatkozó kérdésekre a szóvivő úgy reagált, hogy Joe Biden átfogó orvosi vizsgálatának eredményeit a Fehér Ház évente nyilvánosságra hozza, így történt ez idén februárban is, de további, a kognitív képességekre vonatkozó vizsgálatot az elnök orvosai nem tartanak szükségesnek.

Donald Trump republikánus volt elnök (b) és Joe Biden demokrata párti jelenlegi elnök (j) az idei amerikai elnökválasztás első televíziós vitáján – Fotó: Justin Sullivan/Getty Images

Leszerepelt

Június 27-én Atlantában 90 percen keresztül stúdióközönség nélkül tartották a demokrata és republikánus elnökjelölt első idei televíziós vitáját a CNN televízió szervezésében. Mint az MTI írja, a közvetlenül az esemény után készült felmérés szerint a nézők 67 százaléka Donald Trump korábbi elnököt, a republikánusok jelöltjét tartotta a szópárbaj győztesének.

Joe Biden szereplését több baloldali médium is “katasztrofálisként” értékelte. Egyebek mellett a baloldalhoz sorolt CNN, NBC, MSNBC és ABC országos televíziók műsorai is az elnök gyenge teljesítményét és annak lehetséges következményeit elemezték demokrata párti megszólalókkal.

A vita után több demokrata politikus és demokratákhoz közel álló médiumok, valamint anyagi támogatók is sürgették Joe Biden visszalépését, ugyanakkor Kamala Harris alelnök, és a képviselőház demokrata vezetői is támogatásukról biztosították Joe Bident elnökjelöltként.

Személyeskedésbe fulladt szócsata

Az idei amerikai elnökválasztás első televíziós vitáján amúgy a két leendő elnökjelölt számos más téma mellett a bevándorlásról, az ukrajnai és a gázai háborúról, a gazdaság kezeléséről, sőt személyes kérdésekről is szópárbajt vívott egymással:

Kiemelt fotó:  Justin Sullivan/Getty Images

Exit mobile version