Halálba ugrott a tizedikről egy asszony a budapesti lakótelepen: „Láttam, hogy teszi ki a lábát az erkélyről”

Vad Rózsa | 2024. Október 18.
Szomszédja próbálta megmenteni a középkorú ápolónő életét, de elkésett az öngyilkosság megakadályozásával.

A tizedik emeletről ugrott mélybe egy nő a pestlőrinci Havanna-lakótelepen, péntek délután – írja a Bors. A 60 év körüli asszonyt alatta lakó szomszédja próbálta lebeszélni az öngyilkosságról, de az utolsó alkalommal sajnos már nem járt sikerrel. A lapnak az öngyilkosság helyszínén készített videójában nyilatkozva elmondta, hogy felső szomszédja:

„régóta nagyon rossz állapotban volt. Az egészségügyben dolgozott, de elveszítette a munkáját, majd a lakását is. Két gyereke van, egy fiú és egy lány, de ők se jártak hozzá, mert rászokott az italozásra.”

István sokszor beszélgetett Évával, aki

többször megemlítette neki öngyilkossági szándékát: „féltünk is, hogy tényleg megteszi, mondjuk felgyújtja a lakást… Végül ki is oltotta az életét” – fogalmazott a férfi. Istvánék már napközben hallották, hogy az asszony az erkély korlátjához húz egy asztalt.

„Hallottuk a feleségemmel, amikor odavonszolta az egyik asztalt az erkélye szélére” – mondta el István, akinek ekkor még sikerült rávennie a hölgyet, hogy visszatérjen a lakásba. Ezután rögtön felment hozzá: “Beszélgettünk, de végül nekem mennem kellett a dolgomra. El kellett indulnunk a feleségemmel, ezért kimentünk az utcára, ahol parkolt az autó. Ekkor néztem fel az erkélyekhez és láttam meg, hogy Éva megint a peremen áll…

Láttam, hogy teszi ki az egyik lábát, majd a másikat.

Ismét felkiabáltam, hogy azonnal menjen vissza és, hogy felmegyek hozzá. Elkezdtem rohanni a lifthez, de amikor odaértem, már hallottam is a puffanást. Nem értem volna fel időben… Kimentem szegényhez… Azonnal meghalt, ilyen magasról nem lehet túlélni az esést. Egy hang nélkül, kiabálás nélkül tűrte a zuhanást… – fejezte be beszámolóját a szomszéd.

A BRFK illetékese a lapnak elmondta, hogy: „az egyik emeleti erkélyről kizuhant egy középkorú nő, aki a helyszínen életét vesztette. Bűncselekményre, idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, jelenleg a szemle folyik.”

Van segítség!

Ha neked vagy valakinek a környezetedben segítségre van szüksége, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Exit mobile version