Elektrosokkolóval kínozták a pszichiátriai betegeket Biharban

F.C. | 2024. Október 24.
Kiderült, áramütésekkel is kínozták az ápoltakat a pszichiátriai intézményben.

Megdöbbentő állapotokra derített fényt egy ellenőrzés a Bihar megyei Vaskohszikláson működő pszichiátriai kórházban, Romániában. A fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény előírásainak tiszteletben tartását vizsgáló testület jelentése szerint a pszichiátriai ápoltakat nemcsak verték, megfélemlítették, éheztették, hanem a személyzet kézi elektrosokkolóval is kínozta őket, ugyanis több beteg testén is találtak elektromos sokkoló okozta sérüléseket – számolt be a foter.ro. Mindemellett pedig a kórtermekben matrac és ágynemű nélküli ágyakon tartották a betegeket.

Az ellenőrző szerv képviselői feljelentést tettek a rendőrségen. Az ügyben büntetőjogi vizsgálatot indított a belényesi ügyészség, emellett a kórház is belső vizsgálatot indított.

A pszichiátriai kórház menedzsere azzal magyarázta a kézi sokkoló jelenlétét az intézményben, hogy az egyik alkalmazott hozta be magával, de ő – állítása szerint – csupán a készülék elemlámpa-funkcióját használta.

A kórház amúgy 25 ezer lejes (átszámítva mintegy 2 millió forintos) bírságot is kapott, mivel lejárt szavatosságú élelmiszerekre is bukkantak az ellenőrök.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version