Legendás épületet bontanak le Budapest szívében

Vad Rózsa | 2024. Október 30.
A Városmajorral szemközti Körszálló lakóházzá alakul, a védett épületet bontás után állítólag szinte ugyanúgy építenék vissza.

Miután lebontja, közel eredeti formájában ígéri visszaépíteni a Budapest második kerületében, Törökvészen lévő Körszálló – eredeti nevén Budapest Hotel – épületét a Market Zrt. Az UrbFace szerint a kerületi védettséget élvező, Szrogh György tervezte

19 szintes körtorony lebontását statikai okok mellett

a térelosztó falak áthelyezésével magyarázzák. Az épületben a jelenlegi 280 szoba helyett az ígért újjáépítést követően 47 darab lakást alakítanának ki. Összesen tehát

A Körszálló idén nyáron került a Market Asset Management Zrt. tulajdonába, a cég “magas hozzáadott értékű beruházást” tervez a házon. Az épület amellett, hogy kerületi helyi védelem alatt áll, szerepel a Magyar Építőművészek Szövetsége oldaláról elérhető,

veszélyeztetett hatvanas-hetvenes évekbeli épületeket

listázó Magyar Modern adatbázisában is.

Exit mobile version