Ezeket a fotókat szerettük a legjobban 2015-ben

Leéb Ádám | Fotózta: Leéb Ádám | 2015. December 23.
Újra eltelt egy év, és ahogy mindig, idén is rengeteg nagyképes sztori jelent meg nálunk, amire igazán büszkék lehetünk. Minden fontos eseményt megörökítettek fotósaink a négyes metró átadásától a menekültválságig. Elég hosszú lenne a lista, ezért most kicsit önző módon csak azokat a cikkeket szeretném megmutatni, amelyek a legkedvesebbek a számomra.

Óbuda akkor és most

óbuda akkor és most
Az “akkor és most” sorozatot mindig nagyon szerettem. Bár nem egyszerű feladat újrafotózni régi helyszíneket – főleg Óbudán, amit szinte teljesen újraépítettek –, a képek pontos összeillesztésével nagyon látványos anyagokat lehet készíteni. A helyiek nagyon sokat segítettek a tájékozódásban és érdekes dolgokat meséltek a kerületről, s ettől csak még inkább szeretek itt lakni.

 

Azt hiszed, meleged van? Mit szóljanak ők?

Rekordmeleg volt az idei nyár, és ez évről évre egyre rosszabb azoknak, akik kint a hőségben dolgoznak. Bejártam a várost, hogy megnézzem, hogy bírják elviselni az emberek és hogyan védekeznek ellene. Közben párszor én is ájulásközeli állapotba kerültem, szóval saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy komolyan kell venni a hőségriadót. A végére azért készíthettem volna egy fotót magamról is, de talán jobb is, hogy lemaradt. Borzalmasan néztem ki!

 

“Ha nálunk vásárolsz kenyeret, egy falatot sem fogsz kidobni belőle” 

A kenyér világnapja alkalmából ellátogattam az óbudai Pipacs Pékségbe, ami különleges kézműves kenyereiről híres. Megismertem négy lelkes fiatal péket, akik a külföldön szerzett tapasztalatokkal hazajöttek, hogy megmutassák, milyen az igazán jó kenyér, és bepillanthattam kicsit a műhelyi munkába is. A Fülöp Ádámmal készült interjúban kiderült számomra, hogy ez nem csak egy egyszerű vállalkozás, komoly küldetéstudat is van a srácokban, hogy változtassanak azon a képen, amit mi, magyarok gondolunk a pékszakmáról.

 

A könyvesbolt tabu, de a ruhákhoz mehetünk – teszteltük az első budapesti állatbarát bevásárlóközpontot 

Milát szinte lehetetlen fotózni. Ő az 5 éves border collie kutyám, akit pechére mindig elráncigálok valami fotózásra a munkám során. Amint hallottam, hogy kutyabarát lett egy újbudai bevásárlóközpont, rögtön elmentünk letesztelni. Elég félős az új helyzetekben, ezért ez volt talán a legnehezebb anyag, amit együtt készítettünk.

 

Előtte-utána képek: eltűntek a fák a Dagály strandról

Az úszás az egyetlen, amiről nem tudok lemondani még télen sem. Sokan el sem tudják képzelni, hogy a mínuszokban úszkáljanak egy nyitott medencében. Pedig ilyenkor is fantasztikus a Dagály strand, főleg ha közben havazik. Igazán különleges élmény! Most, hogy nyár elején elkezdték átépíteni, sajnos ki kellett vágni a part menti nyárfákat. Reméljük, az ígéretek szerint pótolni fogják őket, de a Dagály akkor sem lesz már olyan, mint régen. Ez amolyan kortörténeti dokumentumként is szolgálhat majd az utókornak.

Nézd meg Leéb Ádám többi munkáját is!

Exit mobile version