Római-part: csak a szépre emlékezünk

nlc | 2016. Április 20.
Egy Duna-parti csónakházban nagy a jókedv minden nap. Úszik az ember boldogságban, és a jó Duna-víz simogat - énekelték az egykori slágerben. Az évszázados idill most véget érni látszik, legalábbis úgy tűnik, a Római-part már sosem lesz olyan, mint ahogyan megismertük. A mobilgát idén kezdődő építésével teljes megújításon esik majd át, emiatt ezerötszáz fától is el kell búcsúznunk. Velük pedig a régi hangulattól: a szabálytalanságában természetes, szívünk csücske Duna-parttól. Most felidézzük közös emlékeinket: fotókon a Duna, a part és mi, akik valaha kölcsönkaptuk mindezt.

 

Tíz kilométernyi idill: ennyi a hossza a legendás óbudai városrésznek, az Újpesti vasúti hídtól Pünkösdfürdő hajóállomásig húzódó Római-partnak.

 

“K-híd”, vagyis Vasúti összekötő: déli végpont

 

Az ötvenes években vállalati, egyesületi és magáncsónakházak tucatjait építették fel itt.

 

Itt rendezték az első hazai evezőversenyt 1842-ben, melyet – ki hinné – Clark Ádám (a Lánchíd építője) nyert meg.

 

1973-ig fürdésre alkalmas hely volt ez a szakasz olyannyira, hogy három szabad strand is működött.

 

A hetvenes-nyolcvanas években elterjedt szokás volt a “víkendezés”, vagyis mikor az emberek a vállalati csónakházakban töltötték a hétvégét, és kielboattal, kajakkal, kenuval indultak a Lupa-szigetre, Szentendrére – vagy akár egy megalvással Kisorosziig.

 

A legendás kielboat, vagyis kétpár-evezős, négy személyes, kormányozható túrahajó…

 

…és szálláshelye, a csónakház. A fénykorban huszonhárom működött belőle, például Spárta, Adria, Hattyú, Csuka, Bíbic, Kócsag.

 

“Szép az idő, száz evező csattog a vízben már” – A Dunaparti csónakház című dal az 1952-es Állami Áruház című filmben hangzott el.

 

Na de ki lehetett Bea?

 

Korabeli szabadtéri fitnesz az Aranyhegyi-patak torkolatánál

 

Tüzes, Nap néni, Nap bácsi, Bivalyos, Haraplak: mind-mind egykor a környéken található csárdák nevei. A Bivalyos ma is áll.

 

“Napozunk órák hosszat lázban…”

 

 

 

 

 

 

 

A 2000-es években sorra bontották le a csónakházakat, és építettek a helyükre lakóparkokat. A partot azonban szerencsére nem lehetett lekeríteni – az a mai napig a sétálók, biciklizők, kutyások, gyerekesek paradicsoma. (Fotó: László Szabolcs)

 

 

Az ártéren lakók az évek során számos kisebb–nagyobb árvizet átéltek – mostanság úgy ötévente “jön a víz”. Az őslakosok ezt afféle szükséges rosszként veszik tudomásul, és nagy rutinnal kezelik. (Fotó: Leéb Ádám) 

 

 

 

A két legnagyobb árvíz: 2002-ben 848 centiméteren tetőzött a Duna. Több mint kétezer embert kellett kitelepíteni, a Római-part teljes egészében víz alá került. 2006-ban 860 centiméternél állt meg a folyó. (Fotó: Leéb Ádám)

 

 

Ez volt tehát a múlt és a jelen – a jövő még bizonytalan, de “nagyon más” lesz. (Fotó: Leéb Ádám)


Fotók: Fortepan, Leéb Ádám 

További cikkek a Római-partról az NLCafén:

 

Exit mobile version