Ilyen kisgyereknek lenni a riói utcazenészek világában

Pál Anna Viktória | Fotózta: Pál Anna Viktória | 2017. Március 28.
Idén ünnepli századik születésnapját a szamba, az afrikai eredetű, ősi népi tánc, amely a rabszolga-kereskedés útján jutott el Brazíliába. Pál Anna Viktória a riói utcazenészek között járt.
Rio de Janeiro szamba kerekei

Elsősorban Rio de Janeiróban és São Paulóban terjedt el. A karneválok elengedhetetlen ritmusa a szamba, azonban az ünnepeken kívül is összejönnek a zenészek énekelni és zenélni. Ilyen összejöveteleknek ad otthont a “Morro Azul” Rio de Janeiróban, amelyet Tia Nana kulturális aktivista vezet. 

A Morro Azul a belvárosi Flamengo metróállomáshoz közeli kicsiny bár, fedett terasszal, ahol a zenészek havonta egy vasárnapon összejönnek. Ilyenkor zsúfolásig megtelik a ház alatti sikátorra emlékeztető, turisták számára nem látható rész.

“A szamba kerekei” csoportnak tíz alapítótagja van, zenészek, költők és énekesek, a társadalom változatos területein dolgozó munkások, mindannyian Rióban születtek, és itt is élnek.

Meleg öleléssel köszöntik egymást, nyíltszívű, természetes emberek, akik családtagjaikat és barátaikat sem hagyják otthon ilyenkor.

Egy-egy ilyen találkozó alkalmával közösen esznek, sörrel emelik a hangulatot, és kora délutántól egészen éjfélig zenélnek.

A szamba hagyományos, eredeti brazil zenei műfaj, amely nélkülöző szegény emberek érzéseit, ábrándozásait, örömét és bánatát meséli el dalokban.

Errefelé sokan vannak, akik mindenféle szociális támogatás nélkül kénytelenek élni életüket, ám a közösségi zenélés során nagyon felszabadulnak, és otthonra találnak egymás között.

Az este folyamán a dobok kézről kézre járnak, és a kicsinyebb brazil gyerekek is nagy érdeklődéssel veszik kezükbe a hangszert.

 

Ahogy a hangulat fokozódik és a ritmus gyorsul, táncolni kezdenek néhányan, és az apró kisfiút édesanyjának úgy kell visszafognia, hogy ne szaladjon folyton a zenészek közé.

A zenészek különböző hangszereken játszanak, például a “cavaquinhón”, ami egy héthúros gitár neve, de megpendül egy ukulele is, a harmonikus hangszereket pedig a tambura, a reco-reco, a chucalho alkotják, ez utóbbi egy nagyon egyszerű kézzel rázható csörgő hangszer.

 

Egy-egy összejövetel során az énekesek többször is váltják egymást, és mindenki saját szerzeménnyel lép fel a többiek előtt, ugyanakkor híres, már ismert dalokat is elénekelnek.

 

A szambaénekesek dalai között rengeteg szól a szegény emberek kollektív tudatalattijából származó közös vágyakról, melyek szerint szeretnének beilleszkedni egy rendesebb társadalmi életbe, de nem keresnek annyit, hogy egy jobb és méltóbb életet élhessenek.

 

Olyanok ezek a versek, akár egy sirató, mint például egy észak-amerikai bluesdalok. A társadalom kevésbé szerencsés tagjai hallatják hangjukat.

A zenészek között van, aki mester, és tanítja is a műfaj fiatalabb képviselőit. Elmondja, sajnálja, hogy a Rio de Janeiróba látogató turisták csak a hoteleket és a strandokat ismerik. Úgy véli, fal húzódik az ide látogató külföldiek és a brazilok között, szerinte sokan nem ismerik meg a valódi Brazíliát.

Kevés látogató tud részese lenni fellépéseiknek, holott sokan közülük szívesen zenélnének bárokban és klubokban, hogy megmutassák tehetségüket és a tiszta, hagyományos szamba kifejeződését.

További cikkeink Rio de Janeiróról:

Exit mobile version