Cukkinis burgonyagratin
Hozzávalók
Elkészítés
A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát vékonyan felkarikázzuk, majd az áttört fokhagymával együtt, 20 g felforrósított margarinban megfonnyasztjuk. A cukkinit megmossuk, szárvégeit levágjuk, a burgonyát meghámozzuk, majd mindkettőt vékony karikákra gyaluljuk. 4 kisebb (vagy 1 nagy) lapos tűzálló tálat kikenünk a maradék 10 g margarinnal. Váltakozva, kissé egymásra csúsztatva, az aljukra terítünk egy sor cukkini- és burgonyakarikát. Egyenletesen a tetejükre simítjuk a margarinnal együtt a párolt hagyma-fokhagyma keveréket, meghintjük sóval, borssal és a sajt felével, majd befedjük a maradék cukkini- és burgonyakarikákkal, végül megsózzuk, borsozzuk.
A tejszínben elkeverjük a tojásokat, megöntözzük vele a rakottasokat, és 200 °C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Tetejüket megszórjuk a maradék reszelt sajttal, és enyhe pirulásig, további 15-20 percig sütjük. Tálalás előtt 5 percig pihentetjük (nagyon forró!), majd a félbevágott paradicsomokkal és majoranna- vagy petrezselyemlevélkékkel díszítjük. Salátával egytálételként, köretként hirtelen sültek, grillezett húsok mellé kínálhatjuk. Frissen az igazi!
Csokis málnahabtorta
Hozzávalók
• 150 g porcukor
• 1/2 dl triple sec likőr
• 2 evőkanál málnalekvár
Elkészítés
Egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaforma oldalát és alját kibéleljük sütőpapírral úgy, hogy a papírcsík 3-4 cm-rel magasabb legyen az oldalánál. A forma aljára fektetünk egy tortalapot. A zselatint lábaskába szórjuk, ráöntünk 1/2 dl hideg vizet, 10 percig állni hagyjuk, illetve a csomagoláson feltüntetett módon beáztatjuk-felpuhítjuk.
Közben 17 szép málnaszemet félreteszünk a díszítéshez, további 15-20 szemet a krém „darabosításához”, a többit botmixerrel éppen csak összeturmixoljuk. Szűrőbe öntve áttörjük, hozzákeverjük a porcukrot, a citrom kinyomott levét és a likőrt. A zselatinhoz adunk 1 kis merőkanál málnapépet, mérsékelt tűzön csak addig melegítjük, amíg a zselatin teljesen fel nem olvad. Lehúzzuk a tűzről, és erőteljes mozdulatokkal hozzákeverünk egyenként 2 merőkanál málnapépet, azután a maradékot. 5 dl jól behűtött tejszínt kemény habbá verünk. Több részletben, lazán de egyenletesen beledolgozzuk a málnapépet, azután a krémhez félretett málnaszemeket (tetszetősebb, ha darabos gyümölcs is van benne!), és felét a tortalap tetejére szedjük. Ráfektetjük a második lapot, elsimítjuk rajta a maradék krémet, végül befedjük a harmadik lappal (kissé rá is nyomkodjuk). Felforrósítjuk a málnalekvárt, és vékonyan megkenjük vele a torta tetejét. Lazán alufóliába csomagoljuk, majd 4 órára a hűtőszekrénybe tesszük (legjobb, ha a fogyasztás előtti napon készítjük el). Tálalás előtt a vaníliás cukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük a maradék 3 dl tejszínt. 3 púpos evőkanálnyit csillagcsőrős habzsákba szedünk, a többivel pedig egyenletesen bevonjuk a torta tetejét és oldalát. Kijelöljük a szeletek helyét, majd minden szeletre és a torta közepére 1-1 habrózsát és 1-1 szem málnát nyomunk. A torta „csupasz” tetejét meghintjük csokoládéforgáccsal és citromfű levélkékkel díszítjük.
Tipp:
A kész torta kitűnően tűri a mélyhűtést. Szebb azonban, ha a tejszínhabbal és a (tálcán mélyhűtött) málnaszemekkel csak fogyasztáskor díszítjük.