Vacsorakedvencek a sütõbõl

nlc | 2007. Március 20.
A háziasszonyok szeretik azokat az ételeket, amelyek sütõben elkészíthetõek. Elõnyük, hogy sütés közben az ízek remekül összeérnek, ráadásul nem kell folyamatosan ott állni a tûzhely mellett.




A sűtőben a felmelegedett levegő „dolgozik” helyettünk. A hozzávalókat olajba vagy vízbe helyezzük, és a felforrósodott levegő kívülről befelé haladva lassan, fokozatosan süti készre az előkészített ételt. A nagyobb hőhatásnak kitett külső réteg megpirul, megkérgesedik, így az étel belseje a saját gőzében megpuhul, míg kívül finom ropogós marad. A gőznek köszönhetően az ízek is remekül keverednek, a fűszerek átjárják az egész ételt.
Ha reggel kikészítjük a hozzávalókat, este, amikor hazaérünk a munkából, csak bele kell raknunk őket a tepsibe, és betolnunk az előmelegített sütőbe. Az így készített étel nem igényel különösebb odafigyelést, esetleg annyit, hogy időről időre rá kell pillantani. Így amíg elkészül a vacsora, mással is tudunk foglalkozni.

A tepsis ételek számtalan változatát ismerem már, de természetesen, mint minden háziasszony, én is szeretek időnként kísérletezgetni, új ételeket kipróbálni, hogy egy kis változatosságot vigyek a mindennapi főzésbe. Nem árt néha újítani a megszokott repertoáron. A család pedig mindig hálás egy-egy finom újdonságért.

A minap az egyik barátnőm javaslatára kipróbáltam a Knorr egyik új Tepsis Rafinériáját. Eddig is használtam a Knorr alapokat, de örültem, hogy a vacsoramenüt ezentúl tepsis ételekkel is bővíthetem. Ugyanakkor tartottam is attól, hogy tetszik-e majd a családnak. Szerencsére nagy sikert arattam, bevált. Felbátorodva a sikeren megvettem mindhárom változatot, és most kíváncsian várom, hogy a többi hogyan fog tetszeni nekik.

A barátnők, kolléganők receptjein túl számos alkalommal merítettem már ötleteket a Knorr Rafinériákból. Elkészítésük roppant egyszerű, mivel elég a friss hozzávalókat tepsibe tenni, a tasak tartalmát elkeverni főzőtejszínnel és vízzel, majd ráönteni a hozzávalókra. A tasakon található alapreceptek önmagukban is egy remek étel elkészítéséhez adnak ötletet, de egy kis kreativitással bármely variáns továbbfejleszthető, módosítható a saját szájízünk szerint. Fontos, hogy nem tartalmaznak tartósítószert, hiszen szárításos eljárással készülnek, és az alapanyagokat is gondosan válogatták össze. A gyerekeimnek nyugodt szívvel készítem el, mert se ízfokozót, se mesterséges aromát, sem pedig mesterséges színezéket nem adnak hozzá.

A Knorr legújabb Tepsis Rafinériái a Tejszínes fokhagymás csirke, a Tejszínes sonkás tészta és a Tejszínes paprikás csirke. Az új variánsok alapreceptjeit itt találod, a variációkat pedig találd ki szabadon. Meglátod, a Rafinériák megunhatatlanok!






Tejszínes sonkás tészta

Hozzávalók (3-4 adag):

25 dkg tészta
25 dkg sonka
1 cs. Knorr Tejszínes sonkás tészta Rafinéria
2 dl főzőtejszín
8 dl víz
10-15 dkg reszelt sajt

Elkészítés menete:
1. 25 dkg tésztát 25 dkg kockára vágott sonkával szárazon egy hőálló tálban összekeverünk.

2. A Knorr Tejszínes sonkás tészta Rafinériát 2 dl főzőtejszínnel és 8 dl vízzel (habverővel!) elkeverünk, 1 percig forraljuk.

3. Végül a tésztára öntjük, 10-15 dkg reszelt sajttal megszórjuk. 175 °C-ra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.



Tejszínes paprikás csirke

Hozzávalók (3-4 adag):
45 dkg csirkehús
1 cs. Knorr tejszínes paprikás csirke Rafinéria
2 dl főzőtejszín
1 dl víz
1 db pritaminpaprika

Elkészítés menete:
1. 45 dkg csirkehúst tetszés szerint szeletekre vagy csíkokra vágunk, majd hőálló tálba tesszük.
2. A Knorr Tejszínes paprikás csirke Rafinériát 2 dl főzőtejszínnel és 1 dl vízzel hidegen elkeverjük, ráöntjük a húsra.
3. 1 darab kockára vágott pritaminpaprikát szórunk a tetejére. 175 °C-ra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.


Tejszínes fokhagymás csirke

Hozzávalók (3-4 adag):
40 dkg csirkemell
10-15 dkg reszelt sajt
1 cs. Knorr tejszínes Fokhagymás Rafinéria
1 dl főzőtejszín
2 dl hideg víz

Elkészítés menete:
1. 40 dkg csirkemellet szeletekre vágunk, kevés sóval, borssal ízesítünk.

2. Egy kevés reszelt sajtot a tűzálló tál aljába szórunk, erre fektetjük a csirkemellszeleteket.

3. A Knorr Tejszínes Fokhagymás Rafinériát elkeverjük 1 dl tejszínnel és 2 dl vízzel, majd a húsra öntjük.

4. Végül a tetejét megszórjuk 15 dkg reszelt sajttal, és 180 °C-on előmelegített sütőben, kb. 25 perc alatt a sajt pirulásáig sütjük.

Exit mobile version