Kezdetben sült burgonya, vaníliafagyi volt, ami erre rámutatott (tudom, hogy bizarr, de pazar). Aztán kezembe kaptam mediterrán, főleg görög szakácskönyveket, és rádöbbentem, hogy itt ez az alap. Vegyünk egy egyszerű példát:
Sajt + méz
Külön-külön is fantasztikusak, de együtt jobb, mint egy orgazmus (na jó, mint egy rossz orgazmus). Aztán végül is rájöttem, hogy mindkét íz fokozza a másikat. Kiemeli, és rávilágít azokra az ízekre, amit szeretnénk érezni. Egyszerű példa: csokis süti készítésekor mindig rakjunk egy csipet sót a csokimasszába. Tudom, hogy kicsit furcsa, de ha kipróbálod, érezni fogod a különbséget. Vagy például a csili a forró csokiban: sokszorozza az ízeket. Tehát egy szó, mint száz, Juhász Zsolti barátommal ajánlom ezeket a gyümölcsös őszi recepteket.
Hagymás szőlősaláta • 4 fej vöröshagyma A hagymát meghámozzuk, kettévágjuk és vékonyra felszeleteljük (mintha csak hagymás krumplisalátát készítenénk). Beleszórjuk egy nagy tálba, ahol később az összes résztvevő elfér. Felöntjük a balzsamecettel, majd 20 percig pihentetjük. Ez pont elég lesz, hogy az ecet megpuhítsa a hagymát, és mehet a tárkony, a szőlő és a jégsaláta. Olívaolajjal meglocsoljuk, sóval, borssal ízesítjük. Átkeverjük az egészet alaposan, mindenhova jusson mindenből, és mehet a tányérra. Egyszerű, és a legjobb saláta ez a világon. Zene: N.O.H.A.: Tu Café További receptek: Citromos marhacomb
|
Itt találod Janit: Alimentari dal Biondo Nyitva: |