Az elmúlt egy évben már hatodszor határoztad el, hogy rendszeresen elmész futni vagy tornázol otthon, és hétfőn megint dugába dőlt az elhatározás. Egyszerűen képtelen vagy előbb felkelni, hiába csörög az óra úgy, hogy kis híján belerepednek a falak, és a cicád égnek meredező szőrrel futva menekül. Hiába vásároltál a telefon és a vekker mellé még egy közel fél méter átmérőjű ébresztőórát fülsiketítő hanggal, egyszerűen elfordítod a kallantyút és durmolsz tovább. A kudarc beismerése után azonnal utolér az „egyszerűen nekem nincs ehhez elég akaraterőm” érzés.
Már régóta motoszkált benned a gondolat, mégsem voltál hajlandó észrevenni, hogy a munkahelyeden valami nem oké. Amikor a főnököd behívatott a tárgyalóba, és közölte, hogy a cég csődöt jelentett, és holnaptól a három hónapos felmondási idődet töltöd, úgy érezted, valaki nyakon öntött egy vödör jéghideg vízzel, amit épp most húztak föl kétezer méter mélyről.
Az elmúlt három hónapban már ötödször szembesítetted a pasidat azzal, hogy úgy érzed, egy kicsit eltávolodott tőled, és erre ő azt válaszolja, hogy elköltözik.
Korareggel csörög a telefon és anyukád sírással küszködő hangját hallva már tudod, sok jóra nem számíthatsz.
Már tizenegy napja, hogy elbúcsúztál Gergőtől a kapuban egy nagyon mókás, romantikus randi után, és ma sem csörgött a telefon, és nem pittyent az sms. Leülsz, kezedben a készülékkel, és a néma telefonba suttogod, amit valójában már jó ideje tudsz, hogy már nem fog felhívni.
Bátorság egy bögre levesben
A személyes krízisek természete olyan, hogy a legapróbb bicsaklás után is fordul egyet veled a világ, ha éppen rossz pillanatban kap el, egyszerűen ledönt a lábadról. Az ilyen helyzetekben életmentő lehet egy kipróbált módszer, ami átsegít a hátulról támadó krízisen. Ha olyan szerencsés vagy, hogy még soha nem éltél át olyan helyzetet, ami kilökött a megszokott ritmusodból, jól jöhet egy készen kapott, jól bevált módszer. Ez akkor is jól jöhet, ha egyszerűen csak rossz kedved van.
Az első lépés, hogy teremts nyugalmat magad körül. Zárd be az ajtót, picit pakolj össze a lakásban, és készíts egy bögre levest. A legpraktikusabb választás a négyféle Knorr Zöldségözön leves – Paradicsom, 8 Zöldség, Kertizöldség, Burgonyaleves – valamelyike lesz. Ezek a finom zöldséglevesek segítenek megteremteni a hangulatot. Ha kész a leves, kapaszkodj meg a bögre fülében, és lépj egyet hátra. Olyan helyzetet kell teremtened, hogy kívülről, tágabb összefüggéseiben lásd a történést. Aztán ha az első korty gőzölögve illatozó levesből kellő erőt merítettél, tedd fel az első kérdést.
Miért nem sikerül betartanod a saját elhatározásodat? Miért nem léptél idejében? Miért nem vetted észre az intő jeleket? Hogyan segíthetnél a családod többi tagjának?
Mire megiszod a levest, föltöltődsz annyira, hogy a válaszok egy része ott lesz a kezedben. A történtek feldolgozását nem kell sürgetni.
Hagyj időt magadnak. Fontos, hogy ezekben az első napokban a lehető legjobban kényeztesd magad. Csupa olyan dolgot tegyél, amiről tudod, hogy örömet okoz. A megoldás megtalálásához tudnod kell, hogy főként azok a jó dolgok történnek meg veled, amikbe tényleg bele tudod képzelni magad. Fogj hát egy bögre levest, és kezdd el az ábrándozást.
További információkat a www.leves.hu oldalon találsz