Úgy szeretlek, majd’ megeszlek…

Hulej Emese | 2009. Február 11.
A Valentin-nap megosztó ünnep, van, aki lelkesen veti bele magát, másokat a hideg ráz tőle. Ebben nem kívánunk állást foglalni, de az tény, hogy vannak olyan ételek, amelyeknek nemcsak tápértéke, de csábértéke is van. Több-kevesebb tudományos megalapozottsággal...

Az „evés” és az „erotika” nevű halmazoknak kétségtelenül van egy közös tartománya, de azért ne essünk abba a hibába, hogy általánosítunk! Van olyan tagja az ellenkező nemnek, aki órákig csócsálhatna a csokoládét a szemünk előtt, mégsem éreznénk semmit iránta (legfeljebb kis irigységet, vagy unalmat.), míg másoknak elég a kanalukat a levesbe (bármilyenbe) meríteni, és elgyengülünk tőle. Ám mivel ez a rovat nem vállalkozik a lehetetlenre, Tamás ezúttal olyan recepteket állított össze, amelyeknél eleve feltételezett némi vonzalmat a készítő és a fogyasztó között.

Így a zellernek, amely egyébként „erotikus zöldség” hírében áll, valóságos afrodiziákum, nem kell lehetetlen feladatot teljesítenie, csak helytállnia a salátában. A paradicsomos kagylólevesbe is tehetünk zellert, és bátran kínáljuk a férfiakat belőle! Azt mondják ugyanis, hogy … szóval jó hatással van rájuk. A már megemlített csokoládé a maga örömérzetkeltő hatásával azért mégsem maradhat ki ebből a sorozatból, a datolya pedig szintén befolyásolja a hormonok működését.

Jó étvágyat és (vagy) jó ünneplést mindenkinek!

Paradicsomos kagylóleves


Hozzávalók: 1 kg feketekagyló, fél kg paradicsom, 1 szál sárgarépa, fél zeller, tengeri só, olívaolaj, 2 dl könnyű száraz fehérbor, 1 csokor petrezselyem.

2 l vizet felforralunk, beletesszük a kagylókat és miután kinyíltak, szűrőkanállal kitesszük egy tálba. Ha kihűlt, kiszedjük a kagylóhúsokat. A paradicsomot leforrázzuk, héjukat lehúzzuk, magjaikat kikaparjuk, és a húsukat kockákra vágjuk. A sárgarépát és a zellert meghámozzuk és lereszeljük. Egy lábasban kevés olívaolajat melegítünk, rátesszük a zöldségeket, és lassan, 10 percig pirítjuk. Ekkor felöntjük a fehérborral, és rászűrjük azt a levet, amelyikben a kagyló főtt. Felforraljuk, ha kell, megsózzuk, majd beletesszük a paradicsomot és a kagylóhúst. Összeforraljuk, és legvégül megszórjuk frissen vágott petrezselyemmel.

 

További két “vágykeltő receptet” (Zellersaláta, Csokoládés-datolyás muffin) találhatsz a Nők Lapja február 11-én megjelenő, 7. számában!

 

Még több az e heti Nők lapjából:

Lady Diana: A szerelem egy hercegnőnek is fáj »
D. Tóth Kriszta: Földközelben »
Milyen a jó apa? »
Détár Enikő: Egy kicsit zűrös vagyok! »
Anyák lettünk! »
Valentin-napi vörösök »

 

Exit mobile version