Férfifogó falatok

nlc | 2009. Augusztus 09.
A lányok életre való felkészítésének egyik legelső leckéje, hogy a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Úgy gondoltuk, kedvezünk az erősebb nemnek, és olyan ételeket készítünk, amitől még egy férfi szeme is bepárásodik. Pacal, tányér méretű borjú bécsi és steak – ha ezeket megfőzzük, párunk biztosan el fog dicsekedni a haveroknak, hogy micsoda kincs az ő oldalbordája.

Hozzávalók 4 személyre:

Elkészítés:

Az előkészített, tisztított pacalt és borjúlábat megfelelő edényben feltesszük a tűzhelyre bő vízben sóval, egész borssal, babérlevéllel, vörös- és fokhagymával abálni. (Vagyis alacsony hőfokon több órán keresztül puhára főzzük). Ha megpuhultak, a borjúlábról eltávolítjuk a csontokat, és hűtőben kihűtjük. Ezután igyekezzünk minél vékonyabb szeleteket vágni belőle, amit majd lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába tudunk forgatni. A pacalt vékony, hosszúkás csíkokra vágjuk.

Egy edényben borjú alaplevet forralunk (a bátrabbak készíthetik az alaplé helyett abalével is, így markánsabb lesz az étel íze), beletesszük a fehérborecetet, a mustárt, a citrom levét (óvatosan, nehogy túl savanyúvá váljon az étel!), hozzáadjuk a zöld lencsét, ami kb. 20 perc alatt megfő, majd jöhet a csíkozott pacal. Ha szükséges, az elpárolgott folyadékot pótoljuk, majd visszaforralás után hideg vajdarabkákkal dúsítjuk és sűrítjük az ételt.
Megszórjuk frissen vágott snidlinggel, a tetejére pedig a bundázott, kisütött borjú lábát rakjuk. Tálalás előtt megszórjuk nyers, finomra vágott lila hagymával.

Tipp:
A zöld lencse delikátboltokban kapható, helyettesíthetjük sima lencsével, de akkor azt előbb külön főzzük puhára az abalében, és a végén keverjük az ételhez. 

A legfrissebb szám tartalmából:

• Bográcsban főtt ínyencségek
• Spórolós töltött finomságok
• Fogyjunk mediterrán diétával!
• Süssünk gyümölcsökkel!
• Tüzes ételek forró napokra

Exit mobile version