Öt perces vacsora – Mozzarellás, rucolás melegszendvics

nlc | 2009. Augusztus 14.
Amikor este hazaesünk a munkából, mindenhez van kedvünk, csak ahhoz nem, hogy további órákat töltsünk a konyhában. Kiváló megoldás lehet néhány különleges melegszendvics, annak, hogy mit alkotunk, csak a képzeletünk, illetve az otthon fellelhető alapanyagok szabnak határt.
Mozzarellás-sonkás-rucolás melegszendvics

Hozzávalók 2 főre, vagyis 4 szendvicshez:

Elkészítése:

Megvajazzuk a kenyérszeleteket, de mindegyiket csak az egyik felén.
Felszeleteljük a mozzarellát, elosztjuk úgy a sonkát, hogy mind a négy szendvicsbe egyformán jusson belőle. A kenyereket a vajas oldalukkal lefele vágódeszkára tesszük, majd mindegyiknek a száraz oldalára két sajtszeletet fektetünk.
Utána következik a sonka, majd rányomkodjuk a rucolát. Ráborítjuk a megpakolt kenyerekre a másik kenyérszeletet úgy, hogy a vajas fele kifele nézzen.
Szendvicssütőben megsütjük. Ha nincs szendvicssütőnk, akkor száraz, felmelegített serpenyőbe is beletehetjük, és körülbelül 2-2 perc alatt aranybarnára sütjük mindkét felét. Figyeljünk rá, hogy ne kapjon oda az alja, ha pedig fakanállal vagy lapáttal a serpenyőhöz nyomjuk a szendvicseket, nem fognak szétesni.
Félbevágva tálaljuk őket, így jól látszik a belsejük.

412 kcal /szendvics


A legfrissebb szám tartalmából:

• Bográcsban főtt ínyencségek
• Spórolós töltött finomságok
• Fogyjunk mediterrán diétával!
• Süssünk gyümölcsökkel!
• Tüzes ételek forró napokra

Exit mobile version