Sokszor mondjuk, hogy más világban élünk, mint anyáink, de valójában mi változott meg leginkább a
Az elmúlt évtizedekben alapvetően átalakultak a nemi szerepek. Azok a hagyományos családi minták, amelyeket a mai 30 éves korosztály hozott magával, nehezen húzhatók rá a jelenlegi életformánkra. Ennek oka több dologra is visszavezethető. Egyrészt, ma már nagyon ritka az olyan család, ahol csak a családfő dolgozik, ha szerencsés helyzetben van egyáltalán, és el tudja tartani a családját. Másrészt, sajnos, egyre általánosabb, hogy a nők nem napi 8 órát dolgoznak, hanem 10-12-t, és ebbe akár a hétvége is beletartozhat. Ebből pedig az is következik, hogy jelentősen lecsökkent az otthon, a családdal töltött idő, ami mellett a háztartásban lévő feladatok többé-kevésbé megmaradtak.
Hogyan lehet feloldani ezt az ellentmondást, hogyan osszuk be napjainkat, hogy az otthon töltött idő ne a házimunkáról szóljon?
Mivel egy időben kellene helytállni számtalan szerepben, ezért szinte belekényszerülünk abba, hogy nagyon gyorsan váltunk az egyes helyzetek között. Ez hosszú távon nagyon nagy feszültséget okoz. Azt gondolom, hogy egy mai család harmonikus működése alapvetően a jól szervezettségen és a prioritások felállításán múlik. Ez alatt azt értem, hogy nagyon fontos rangsorolni az elvégzendő feladatokat. Ezzel párhuzamosan pedig az otthoni feladatokat fel kell osztani egymás között, és aztán persze el is kell végezni.
Itt arra gondol, hogy a partnerünket is vonjuk be a házimunkába?
Igen. Azt tapasztalom, hogy amíg 10-15 éve még fehér hollónak számított az a férfi, aki segített otthon a háztartásban, ma már az erősebb nem képviselői is egyre nyitottabbak arra, hogy éljenek a családban betöltött szerepükkel, és részt vállaljanak az otthoni teendőkből. Napjainkban a férfiak zöme el tud készíteni egy egyszerűbb ételt, be tud indítani egy mosást, de az sem ritka, hogy maguk vasalják az ingüket. Gyakran a nők azok, akik nehezebben engedik el a hagyományosan női feladatként kezelt házimunkát. Pedig, ha egyértelmű kéréssel fordulunk a párunkhoz, az esetek többségében hajlandó megtenni, amit kérünk tőle. Tanuljuk meg, hogy lehet segítséget kérni, és azt el is kell fogadni.
Miért fontos, hogy segítséget kérjünk/kapjunk az otthoni feladatok elvégzéséhez?
Nagy nyomás nehezedik napjainkban a nőkre. De, tegyük hozzá, a férfiakra is. Alapvetően mindenhonnan az az elvárás jön felénk, hogy „legyél tökéletes”, ” oldj meg mindent”, és ezért a legtöbb esetben éppen a kikapcsolódásra nem jut idő. Pedig akárcsak egy elemnek, nekünk is szükségünk van a feltöltődésre. Ha priorizáljuk a feladatokat, mi fontos és mi kevésbé, megszervezzük, kinek mi a feladata, és ha elfogadjuk a felénk irányuló segítséget, akkor a pihenésre is marad idő. Hosszú távon mindenképpen ez a jó megoldás, hiszen így lesz öröm a családdal együtt töltött idő.