3 szilvás nyalánkság őszi délutánokra

nlc | 2010. Október 18.
Legyen besztercei vagy ringló, mézédesen plöttyedt vagy feszesen savanykás, a fahéjjal életre szóló házasságot kötő hamvas kék szilva az őszi sütögetés origója. Egészben, szétsütve vagy épp lekvárként.
Szilvás-dióhabos rétes


Hozzávalók 8-12 szelethez:

50 dkg szilva
4-6 darab réteslap
10 dkg darált dió
1 csomag vaníliás cukor
3 tojásfehérje
2 dkg liszt
8 dkg cukor
ízlés szerint őrölt fahéj
étolaj a kenéshez

A szilvákat megmossuk, kimagozzuk, negyedeljük, majd kevés fahéjjal összeforgatva félretesszük. 2-3 réteslapot konyharuhára helyezünk, és olajjal megkenve rétegezzük. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd belekeverjük a darált diót, a vaníliás cukrot és a lisztet. (Ebből a mennyiségből 2 rúdhoz elegendő mennyiséget tudunk keverni.) A töltelék felét a megkent réteslap egyik szélére helyezzük, belenyomkodjuk a fahéjás szilva felét, majd a konyharuha segítségével feltekercseljük.
Megkenjünk olajjal, sütőpapírral fedett tepsibe tesszük, majd villával vagy késsel kissé megszurkáljuk, hogy a gőz távozni tudjon. 200 °C-ra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Fahéjas porcukorral megszórva tálaljuk.

Elkészítési idő: 50 perc

 Zabpelyhes-szilvalekváros tallérok


Hozzávalók 10 nagyobb tallérhoz:

30 dkg liszt
20 dkg puha vaj
15 dkg barna cukor
2 tojás
10 dkg zabpehely
fél dkg sütőpor
fél citrom reszelt héja
csipet őrölt fahéj
kb. 20 dkg szilvalekvár

1 dkg vajat serpenyőben megolvasztunk, és néhány perc alatt megpirítjuk rajta a zabpelyhet, majd sütőpapírra kiterítve hagyjuk kihűlni. A maradék vajat a cukorral kihabosítjuk, majd a tojást hozzáadva tovább habosítjuk. A zabpehellyel összekeverjük a lisztet, a sütőport, a fahéjat és a citromhéjat, majd a vajas részbe forgatjuk. Az így kapott masszából lisztes kézzel 20 golyót formázunk, majd a golyókat sütőpapírral fedett tepsire helyezzük. Akkora helyet hagyunk köztük, hogy kb. 5 cm átmérőjű kekszeket tudjunk a kezünkkel lapítani belőlük. 180 °C-os sütőben aranybarnára sütjük. Kihűlés után 2 darabot a talpával összefordítva szilvalekvárral összeragasztunk.

Tipp: ha valaki nem szereti a szilvalekvárt, málna- vagy baracklekvárral is nagyon finom.
 
Elkészítési idő: 50 perc

 Szilvás máglyarakás


Hozzávalók 4-6 adaghoz:

3-4 darab kifli (használhatunk kissé száraz kiflit is)
2 tojássárgája
2 dl tej
6 dkg cukor
fél citrom reszelt héja
40 dkg szilva
2 evőkanál barna cukor
csipet fahéj

A habhoz:

2 tojásfehérje
10 dkg cukor
fél citrom héja és leve
kevés vaj és morzsa a forma kikenéséhez

A kifliket felkarikázzuk, a tejet felmelegítjük a cukorral, és elkeverjük benne a tojássárgáját és a citromhéjat. Ezzel az öntettel locsoljuk le a kifliket, és jól átforgatjuk őket. A szilvákat megmossuk, kimagozzuk, felnegyedeljük, majd összeforgatjuk őket a barna cukorral és a fahéjjal. A megáztatott kifliket egy nagy formában vagy több kisebb tálkában szétadagoljuk. Belenyomkodjuk a fahéjas szilvát, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. Közben a tojásfehérjét a cukorral alaposan elkeverjük, majd a citromhéjat és a citromlevet is hozzáadva kemény habbá verjük. A sütőből kivéve ezt kanalazzuk a süteményre, majd 10 percre visszahelyezzük a sütőbe, hogy megbarnuljon és megkeményedjen. Langyosan tálaljuk.

Tipp: aki szereti a diót, a fahéj mellett pörkölt dióval is elkeverheti a szilvát.

Elkészítési idő:
20 perc

Sütés: 25 perc

Cikkünk a Nők Lapja Konyha szeptemberi számából közölt részletet.
Itt tudsz előfizetni a magazinra »

Körte 3 felvonásban: különleges őszi receptek
Nincs ősz lédús, ropogós körte nélkül: húsok mellé és süteményekbe is remekül passzol. Ezúttal az édesszájúakat kényeztetjük Papp Emese 3 receptjével. »

 

Exit mobile version