A gasztrokozmopolita főváros – 10 külföldi delibolt Budapesten

Lukács Enikő | 2010. November 18.
Elmondható-e már Budapestről, hogy itt minden kapható? Ki kell-e még ugrani Bécsbe egy-egy speciális fűszerért, vagy itthon is beszerezhetjük? Kinyomoztuk!

Igaz, hogy a külföldi deliboltok számossága és választéka nem közelíti meg a bevándorlók által benépesített más európai fővárosokét, de szégyellni valónk nincs, kis utánajárással és tájékozottsággal itthon is minden gasztroalapanyagra és fűszerre rálelhetünk.

 Szír élelmiszerbolt

Buda frekventált részén, a Karinthy Frigyes úton található a sokak számára jól ismert szír élelmiszerbolt. Kis alapterületen óriási választékkal várja a Közel-Kelet ízeinek szerelmeseit. Az áruk nagy részben Szíriából, kisebb részben Libanonból és Törökországból származnak. Több hűtőpult tartalmazza a keleti felvágottakat, sajtokat és egyéb más tejtermékeket. A polcokon külön szekcióban találjuk meg az üveges olívaolajakat, olajbogyókat, de olívabogyó kimérve is kapható. Az üzlet komoly hangsúlyt fektet a keleti fűszerekre – mindent megtalálunk, ami egy jó közel-keleti étel elkészítéséhez szükséges.

Az üzlet végében húzódik meg a pult, ahol kimért árukat, friss borjú-, bárány-, csirkehúst árulnak. Természetesen keleti pékáru is van a kínálatban: különböző méretű és vastagságú piták kaphatók kisebb-nagyobb kiszerelésben. Édességként a kihagyhatatlan baklava szolgál, frissen, kimérve.
Legutóbbi ottjártamkor labane sajtgolyókat vásároltam, melynek elkötelezett híve vagyok. A labane joghurt alapú savanykás sajt, melyet olívaolajjal és zatharral javasolt fogyasztani pita társaságában. Származási helye Libanon, de széles körben elterjedt a Libanonnal határos országokban is. Egy pohár száraz fehér borral a sajt ízei még karakteresebbé válnak.

A gasztrokozmopolita főváros – 10 külföldi delibolt Budapesten

Elmondható-e már Budapestről, hogy itt minden kapható? Ki kell-e még ugrani Bécsbe egy-egy speciális fűszerért, vagy itthon is beszerezhetjük? Kinyomoztuk!


Szír Élelmiszerbolt

Cím: 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 27.

 Francia ízek – La Petite Francaise

A francia delikatesz Budapest belvárosában, a Király utca elején bújik meg; apró olajfákkal díszített bejárata igazi provence-i hangulatot áraszt. Belépéskor kávéházi hangulat fogad a boltíves teremben. A falak mellett sorakozó polcokon francia ínyencségek köszöntenek: provence-i mézek, különleges lekvárok, teák, szószok, ecetek.

Az édességet kedvelők boldogan válogathatnak a jó minőségű csokoládék, nugátok, bonbonok és nyalókák között. A karácsonyhoz közeledvén a csokoládék is az ünnep hangulatát hordozzák: hóember fehér csokoládéból, karácsonyi figurák ét- és tejcsokoládéból. Decemberig tovább bővül a kínálat karácsonyi teákkal, mézeskalács-figurákkal, sőt a francia karácsony elmaradhatatlan desszertjéből, a minifatörzsből is kóstoló várja a vásárlókat.

Az áruválaszték elmaradhatatlan része a francia bor (igen széles kínálattal), és fellelhetőek a francia piacok nélkülözhetetlen kosarai: kerekes, színes, provence-i is.  

Ha valaki csak a kávéházért tér be, az sem csalódik; választhat a mindig friss, házi, a tulajdonosok által készített quiche-ek, sütemények, francia sajtos, szalámis, pástétomos szendvicsek, valamint legújabban az Auguszt cukrászda süteményei közül.
A La Petite Francaise-ben rendszeresen tartanak ünnepekhez kötődő tematikus kóstolókat. Hamarosan az új Beaujolais bor ad erre alkalmat, de ilyen esemény lesz az advent és a Valentin-nap is.

A boltocska vásárlói nagyobb részben magyarok, de jelentős arányban megfordulnak itt a turisták és az itt élő franciák is.

A gasztrokozmopolita főváros – 10 külföldi delibolt Budapesten

Elmondható-e már Budapestről, hogy itt minden kapható? Ki kell-e még ugrani Bécsbe egy-egy speciális fűszerért, vagy itthon is beszerezhetjük? Kinyomoztuk!

La Petite Francaise
Cím: Király utca 9., 1075 Budapest
Nyitva tartás: hétfő–péntek: 10.00–19.00; szombat: 10.00–16.00
Honlap: www.lapetitefrancaise.com »

 Olasz ízek – Gastronomia Pomo d’Oro

Olasz élelmiszereket és ételeket kínáló delikatesz, de a boltban kávéház is működik, ahol asztalok mellett a kávé mellé helyben készült szendvicseket lehet fogyasztani. Az üzlet széles szalámi- és sonkaválasztékkal, sajtokkal, olajbogyókkal, friss tésztákkal, borokkal várja az arra járókat. Hangulatában követi a közvetlenül mellette található Pomo d’Oro étterem belső dizájnját; hangulatos, toszkán miliő fogadja a vásárlókat. A kirakatban szárított sonkák lógnak, a pult mögött friss pékáruk közül lehet válogatni. A kihagyhatatlan sonkákon, felvágottakon és sajtokon kívül a polcokon igen jó borok sorakoznak. A kávéház a galérián kialakított helyiségben található, alatta acéltartályokból mérik a különböző finomságú olívaolajakat, illetve főzik a kitűnő olasz kávét.

Arra, hogy a kirakatban a sonkák alatt milyen gasztronómiai célt szolgálhat az oda kihelyezett nagyképernyős televízió, nem találtam választ, de mindez természetesen mit sem von le az üzlet nagyszerű kínálatából.

A gasztrokozmopolita főváros – 10 külföldi delibolt Budapesten

Elmondható-e már Budapestről, hogy itt minden kapható? Ki kell-e még ugrani Bécsbe egy-egy speciális fűszerért, vagy itthon is beszerezhetjük? Kinyomoztuk!

Gastronomia Pomo d’Oro
Cím: 1054 Budapest, Arany János u. 9.,
Nyitva tartás: hétfő–szombat 9.00–22.00, vasárnap zárva
Honlap: www.gastronomiapomodoro.com »

 IKEA (Svéd finomságok boltja)

A bútorairól híres áruház élelmiszereket árusító részleggel is rendelkezik – a kijárat közvetlen közelében. Választékában megtalálhatók a svéd kekszek, kétszersültek, szörpök; mélyhűtőpultjában a fagyasztott halak, rákok, torták és a híres svéd húsgolyók (1690 Ft/kg). Természetesen a húsgolyókhoz tartozó szósz (250 Ft/40 g) és pirosbogyós-lekvár is megvásárolható. A hűtőpultban fellelhetők a különböző pácolású halak (pl. hering) valamint lazackrémek. A svéd kekszek, gyümölcslevek és csokoládék mellett az IKEA élelmiszerrészlegében odafigyelnek a közelgő karácsonyi ünnepekre, ennek megfelelően a kínálat is bővül karácsonyi italokkal (Glögg 0,75 l/ 990 Ft) és ételekkel.

Svéd finomságok boltja
Cím:
• IKEA Magyarország, 2040 Budaörs, Bevásárlóközpont, Sport utca 2–4.
• IKEA Magyarország, 1148 Budapest, Örs vezér tere
Nyitva tartás: hétfő–vasárnap: 10.00–22.00
Honlap: www.ikea.hu »

 Orosz ízek – Arbat

Az orosz és volt szovjet tagállamok élelmiszereit árusító delikátesz ma már több üzlettel rendelkezik Budapest-szerte. A Budapesten élő orosz közösség megtalál mindent, amire szüksége lehet, hogy a hazai ízeket itt, „külföldön” is elkészíthesse. Árulnak friss tejtermékeket: túrót, sajtot, kefirt, joghurtot, vajat (csokisat is!), tejfölt (creme fraiche jellegű 40%-os, 200 g 475 Ft), a sok receptben nélkülözhetetlen sűrített tejet (több ízben). Rálelhetünk a régi ízeket idéző bolgár savanyúuborka-konzervre, de megtalálhatók a leveskonzervek a legnépszerűbb orosz levesekkel, valamint fűszerek, fűszerkeverékek. A húsospultban sorakoznak a szalámik, felvágottak, lazackaviár és a hely illatát meghatározó füstölt hal. A választékból természetesen nem hiányzik a vodka, pezsgő, sör, valamint a sörhöz nagyon hasonló kvasz üdítőital sem, mely erjesztett fekete- vagy rozskenyérből készült ital.

A teljes kínálat a honlapjukon meglátható, de a városban lévő boltok nem biztos, hogy mindig mindent tartanak.

Arbat
Cím: 1024 Budapest, Lövőház u. 12. Fény utcai Piac „1/04/A” További üzletek »
Nyitva tartás: hétfő–szombat 8.00–20.00, vasárnap 8.00–18.00 
Honlap: www.arbat.hu »

 Indiai ízek – Szép Kis India

Indiai, kubai, afrikai, indonéziai és Fülöp-szigeti élelmiszereket árusító bolt. A fő profil azonban az indiai termékeké, mely nemcsak élelmiszerből, hanem dísztárgyakból, ruhaneműből, ájurvédikus termékekből, ékszerekből, ajándéktárgyakból is áll.
Az üzletet kilenc éve nyitotta meg egy indiai hölgy, akinek férje Magyarországon kapott állást. Célja a Budapesten élő indiai közösség kiszolgálása volt, mára a bolt azonban annyira sikeressé vált, hogy a férj otthagyta eredeti szakmáját, és tulajdonostársként csatlakozott felesége vállalkozásához. A választék az idők folyamán afrikai, kubai, indonéziai és Fülöp-szigeteki élelmiszerekkel, valamint néhány használati tárggyal is (pl. afrikai hajápolási termékek) bővült.

A bolt három szinten üzemel. A legfelső egy galéria, ahol a textilek és ruhaneműk találhatók. Az utcai szinten kínálják a dísztárgyakat, füstölőket és ájurvédikus termékeket, valamint kozmetikai készítményeket. Az élelmiszerek az alagsorban találhatók. A szárazárun kívül vannak itt fagyasztott termékek és friss zöldségek is. Itt leltem rá például az afrikai, kubai konyhában használt sütőbanánra is.

A mélyhűtőben van többek között fagyasztott banánlevél, de számos félkész és már csak melegítésre váró étel sorakozik itt szép számban: chicken tikka: 3500 Ft/900 g, samosa, naan kenyér többféle ízesítésben, paneer (indiai házi sajt) stb.

A hosszúkás helyiségben elhelyezett polcokon számos rizsfajta található: füstölt, vad, hosszú szemű, fekete, vörös, jázmin, barna (a legjobb minőségű rizs a Kohinoor basmati 1400 Ft/kg). Itt találjuk meg a hüvelyeseket is (lencse-, bab-, csicseriborsófélék), valamint a fűszereket. Fellelhetők itt igazi ínyencségek is, mint például a fűszeres indiai rágcsálnivalók. Az indiai konyhában használatos alapzsiradék, a ghí mellett (tisztított vaj, 1800 Ft/0,5 kg) választhatunk olajok, indiai paszták, szószok, gyömbérsörök, üdítők, kókusztej, kókuszkrémek (350 Ft/250 g), indiai és PG teák közül. Aki az indiai konyha alapjainál tart, sok mindent megismerhet itt a segítőkész kiszolgáló hölgyek segítségével, aki pedig már haladó vagy profi szinten űzi az indiai ételek elkészítését, mindent megtalál az üzletben, amire szüksége lehet. Legnépszerűbb termékek az indiai Masala tea, az alapvető indiai fűszerkeverékek és fűszerek. Nagyon keresett termék a zöld kardamommag és a mangó lassi főalkotója, a mangópüré (990 Ft/800ml).

A gasztrokozmopolita főváros – 10 külföldi delibolt Budapesten

Elmondható-e már Budapestről, hogy itt minden kapható? Ki kell-e még ugrani Bécsbe egy-egy speciális fűszerért, vagy itthon is beszerezhetjük? Kinyomoztuk!

A bolt egyéb szolgáltatásokat is nyújt: továbbra is működik főzőiskolájuk a tulajdonosnő vezetésével, ájurvédikus masszázst és tanácsadást is nyújtanak az érdeklődőknek, valamint bevezették kínálatukban az ájurvédikus termékek forgalmazását is.

Szép Kis India – International Exotic Market
Cím: 1072 Budapest VII. ker., Wesselényi u. 36.
Nyitva tartás: hétfő–péntek: 10.00–19.00, szombat: 10.00–14.00, vasárnap zárva.
Honlap: www.exoticindia.hu »

 Török ízek – Türk Bakkali

A török élelmiszereket árusító bolt hat éve nyílt – eredendően a török közösség kiszolgálására. Mára a török követség alkalmazottain és a török közösségen kívül jelentős magyar vevőkörrel is rendelkezik, illetve a Krisna-tudatúak is a törzsvásárlók között szerepelnek. Ebben az üzletben egy mini török szupermarketet találunk, az élelmiszereken kívül török mosószert, szappant, konyhai törlőkendőt, ásványvizet, török kólát is tartanak. Az árut Ausztriából szállítják, abból a nagykereskedésből, mely a Nyugat-Európában élő nagyszámú török lakosságot is kiszolgálja.

Az üzletben mindig fellelhetőek a szezonnak megfelelő friss zöldségek (török padlizsán, török cukkini, török uborka, nagy, szellős török káposzta és vékony húsú, tölteni való paprika, valamint óriási gránátalma 700 Ft/kg). Árufeltöltés hetente egyszer van, ilyenkor a legszélesebb a kínálat; érdemes az üzletben érdeklődni, hogy adott héten melyik napra esik a szállítás.
A zöldségeken kívül fagyasztott árut is tartanak, sütésre kész húsokat, köftét, böreket, fagyasztott zöldségeket: okrát, fagyasztott leveles tésztákat és töltött tésztákat.

Nagy a választék az olajbogyókból is. Egy egész hosszú polcrészt foglalnak el a zöld, illetve a fekete olajbogyók magos, illetve magozatlan, töltött, fűszeres vagy szárított fajtái (zöld magozatlan olajbogyó ára: 1650 Ft/kg).

A polcokon sorakoznak a fűszerek, szószok, konzerv mezék (Törökországban és a Közel-Keleten vagy a mediterrán régióban apró tálakban felszolgált számos előétel), tészták, rizsfélék, valamint búzatöretek (bulgur, kuszkusz). Mindezeken kívül természetesen megtalálhatóak a felvágottak, füstölt húsáruk, valamint a sajtok is.

A gasztrokozmopolita főváros – 10 külföldi delibolt Budapesten

Elmondható-e már Budapestről, hogy itt minden kapható? Ki kell-e még ugrani Bécsbe egy-egy speciális fűszerért, vagy itthon is beszerezhetjük? Kinyomoztuk!

A török joghurtok magas zsíraránnyal rendelkeznek, a könnyű verzió is 3,5%-os zsírtartalmú, de nincs benne semmilyen állati eredetű zselésítő anyag (1 kg joghurt, 3,5%-os – 500 Ft, 10%-os 650 Ft). Kötelezően kipróbálandó a Magyarországon készített Ayran elnevezésű, sós ízű joghurtital, ami nagyon finom és igazán frissítő hatású. Számos friss török sajt is kapható, így a nagyon jól grillezhető hallum is.

A török vásárlók körében a török rágó a legnépszerűbb, míg a magyar vásárlók a több ízben kapható instant török teaport részesítik előnyben.

Türk Bakkali
Cím: 1082 Budapest, Baross u. 109.
Nyitva tartás: hétfő–péntek: 8.00–19.00, szombat 8.00–18.00

 Kóser (zsidó) – Kóser bolt

Az egyetlen kóser termékeket árusító bolt, ahol az ételek a zsidó vallás törvényeinek betartásával készülnek, a rabbinátus felügyelete alatt. A lényege nagyon összetett, de az egyik legfontosabb dolog a kóser étkezésben, hogy nem szabad keverni a húsos ételeket a tejes ételekkel. A tejtermékek mellett (mesterséges adalékot nem tartalmaznak!) az üzletben sokféle tej és hús nélküli (párve) terméket tartanak, ezek rendszerint növényi alapúak. A húsos hűtőben jó minőségű, kóser vágással történő húsárut forgalmaznak. A felvágottak között ráleltem a Pick exportra készülő kóser téliszalámijára, csípős vastagkolbászára szeletelve, rúdban és snack formában. Természetesen a kóser borok és pálinkák (Siklósi szilva- és barackpálinka 4500 Ft/üveg) is nagy választékban kaphatók, de kapunk itt ételt melegen tartó készüléket is egy esetleges sabbati sólet melegen tartására.

A helyi termékeken túl az áruk jelentős része Izraelből és Észak-Amerikából származik, mint például a magyar és az izraeli humusz (900 Ft/0,5 kg – 1345 Ft/0,5 kg), valamint izraeli és amerikai fűszerek. Amióta a Rothschild élelmiszerlánc kivonult Magyarországról, ez a jó fél éve megnyílt élelmiszerbolt igyekszik a hazai kóser igényeket kielégíteni. A vásárlók a környéken élő vallásos zsidó családok, laktózérzékenyek, kóser módon étkező turisták, de még Romániából és Ukrajnából is érkeznek rendszeresen nagy tételben vásárolni.

A gasztrokozmopolita főváros – 10 külföldi delibolt Budapesten

Elmondható-e már Budapestről, hogy itt minden kapható? Ki kell-e még ugrani Bécsbe egy-egy speciális fűszerért, vagy itthon is beszerezhetjük? Kinyomoztuk!

Kóser bolt
Cím: Budapest 7. ker., Dob u. 16.
Nyitva tartás: hétfő–csütörtök: 8.00–20.00, péntek 8.00–18.00, szombaton zárva, vasárnap 10.00–16.00
Honlap: www.koseretel.hu »

 Kínai ízek – Rákóczi téri Yong Fa

A Rákóczi téri piac bejáratától balra bújik meg az ázsiai élelmiszereket árusító bolt. Ugyan a 4-es metró építése miatt most nehezen közelíthető meg, ennek ellenére is érdemes felkeresni. Az üzletben főleg kínai és vietnami áruk találhatók a polcokon. Az üzlethelyiség meglehetősen nagy, ami szerencsésen találkozik a széles árukínálattal. A méretes mélyhűtőkben tengeri halak, rákok, egyéb herkentyűk, fagyasztott tavaszi tekercsek, dim sum és más beazonosíthatatlan „valamik” találhatók. Széles a szója- és egyéb szószkínálat is. A hűtőpultban távol-keleti zöldségek, pak-choy, fűszernövények, szójacsíra, tofu és egyéb más termékek sorakoznak.
A polcokon instant tésztalevesekből és fűszerkeverékekből álló félkész termékek bő választéka fogadott. Alapélelmiszerekből a rizs nagy kiszerelésben, több fajtájában is kapható. Mindemellett meglepően sok édességet és snacket is árulnak, mint például nagy kedvencemet, a félkész rákszirmot, otthoni sütésre.

Az üzletben az élelmiszereken kívül megtalálhatók a konyhai eszközök is: tálak, kanalak, csészék műanyagból és porcelánból, pálcikák, szűrők, wokok, bambuszpárolók, vagy akár elektromos rizspárológép és más egyéb hasznos távol-keleti konyhai segédeszköz.

Az üzlet autentikusságát nemcsak az ázsiai eladónő és a vele beszélgető hasonló kinézetű vásárló hölgy bizonyítja, hanem az is, hogy a boltban kínai, vietnami nyelven írott újságokat is árulnak. Az eladó hölgy sajnos nem beszél jól magyarul, így nem tudott nekem abban segíteni, hogy tartanak-e a boltban panko zsemlemorzsát. Ez egy japán készítmény, speciális fehér kenyér belsejéből készül, ezért a morzsaszemek jóval nagyobbak a Magyarországon megszokottnál, így a belőle készülő panír lényegesen ropogósabb lesz. A panko kipróbálását javasolom, mert rendkívül finom és szép végeredményt kapunk!

Kínai élelmiszerbolt

Cím: 1084 Budapest, Rákóczi tér 8.
Tel: 1/ 210 34 58

 Angol ízek – The British Store

Újlipótváros szívében található Budapest angol gourmand-ok színfoltja, a British Store. A nevéből kihangzik, hogy ebben a boltban csak és kizárólag az angol sziget legnépszerűbb élelmiszereit találhatjuk. A tulajdonos, egy vérbeli anglomán pár évvel ezelőtt indította vállalkozását online áruházként. Mivel szaporodtak a megrendelések, szükségét látta, hogy áruit az érdeklődők megnézhessék, megtapinthassák, hozzáértőtől kérhessenek és kapjanak tanácsot, és nem utolsósorban azért, hogy az interneten megrendelt árukat személyesen is át tudják venni.

A boltban, méretei ellenére, széles az áruválaszték. Amire az én szemem összpontosított, az a Marmite. Aki egy kicsit is jártas a brit gasztrokultúrában, az tudja, hogy a Marmite milyen nagyon megosztott helyet foglal el az angol családok mindennapjaiban. A Marmite minden háztartásban megtalálható. Jellegzetes ízével családokat bolygat fel. Már a Marmite szlogenje is erre utal, mert vagy szeretik, vagy gyűlölik (love it, or hate it).

A British Store-ban rálelhetünk más angol gasztronómiai csúcstermékekre is, mint például a paradicsomos babra (Baked Beans), mely elengedhetetlen kiegészítője egy hétvégi angol reggelinek, vagy mogyoróvajra (peanut butter). A mogyoróvaj valójában az észak-amerikai kontinens csemegéje, de a peanut butter-jam szendvics az angol gyerekek körében is népszerűségi csúcsokat dönget.

Az üzletben sokféle chips sorakozik, talán számunkra a legérdekesebb a sós-ecetes ízesítésű. Vannak félkész termékek is, mint a yorkshire pudding por, vagy a csak melegítésre váró egytálételek is. Kapható többféle chutney, valamint Colman’s mustár és mustárpor, Weetabix, rostban gazdag reggeli búzaszelet, különböző szószok, kekszek.

Wheight Watchers készítmények közül is lehet válogatni. Ebből a tulajdonos hamarosan szélesebb választékot ígér az érdeklődőknek. Nagy a kínálat a gyömbérsörökből és ciderekből. Lehet kapni üdítőket is, a legtöbb a Dr. Pepper üdítőitalból fogy.

Nagyon jó a British Store-ban, hogy a tulajdonos ügyel arra, hogy mindig legyenek akciós termékek a választékban. Aki szereti az angol teákat, itt biztosan megtalálja a kedvére valót. Széles a teaválaszték és megtalálható számos igen népszerű angol teamárka is, mint a PG Tips, ahol fontos, hogy hosszabb szálú tealeveleket csomagolnak piramis alakú filterbe, így jobb minőségű teafű, azaz levél kerül forrázásra, ezáltal jobb minőségű, ízletesebb teát kapunk. A Tetley teák a gazdagabb flavonoidtartalmuk miatt egészségesebbek, de van még Ty-phoo, Yorkshire Tea vagy Twinings tea is. Lehet választani a filteres és a hagyományos teafüvek közül, van fekete, zöld, fehér, gyógynövényből készült tea, vagy gyümölcsből, de a legjobb, hogy a koffeinre érzékenyekre is gondoltak!

A gasztrokozmopolita főváros – 10 külföldi delibolt Budapesten

Elmondható-e már Budapestről, hogy itt minden kapható? Ki kell-e még ugrani Bécsbe egy-egy speciális fűszerért, vagy itthon is beszerezhetjük? Kinyomoztuk!

The British Store
Cím:  Budapest XIII. ker., Tátra utca 30/B
Nyitva tartás: hétfő–péntek 10.00–19.00, szombat 10.00–15.00
Honlap: www.britishstore.hu »

Mi az a Marmite?

A Marmite egy kenhető, ragadós, nagyon sötétbarna, sós krém. A sörgyártás melléktermékéből kezdték készíteni, fő alkotója a sörélesztő. 1902-től gyártják, és népszerűsége töretlen. Főleg vajas pirítósra vékonyan felkenve fogyasztják, vagy sajtos szendvicset kennek meg vele. Mivel íze hasonlít egy erős marhahúsleves-koncentrátumhoz, sokszor forró vízben feloldva, meleg italként kortyolják.

A marketing igyekszik mindig valami új koncepcióval frissíteni a Marmite imázsát. Korlátozott darabszámban alkalmanként piacra dobnak speciális Marmite-kencéket is, melyek nemcsak tartalmukkal, hanem főleg csomagolásukkal térnek el a megszokottól. A British Store-ban is lehet ilyen kuriózumot kapni: a nem csak conaisseur-ök számára gyártott Marmite XO (Extra Old) variánst. Az eredeti Marmite-tól annyiban tér el, hogy hosszabb érlelési folyamaton megy keresztül, így íze még intenzívebbé válik az idők során. A British Store-ban a krémeken kívül árulnak marmite-os snackeket, kétszersültet is.

További üzletek:

Tokyo Plaza – Japán és koreai konyhai alapanyagok
Cím: 1025 Budapest, Kapy út 51.
Honlap: www.tokyoplaza.hu »

Tirah Shop – Közel- és távol-keleti élelmiszereket árusító bolt

Cím: Budapest VIII. ker., József körút 69.
Budapest XIII. ker., Lehel Piac utcaszint (tojásosok mögött)

Culinaria Italia – Olasz élelmiszereket árusító bolt
Cím: 1024 Budapest, Lövőház u. 2–6.
Honlap: www.olaszbolt.hu »

Fotók: a szerző fotói »

Exit mobile version