Melyik a legjobb szakácskönyv?

A tesztelők:

Ízbolygó: Gasztroblogger és a Nők Lapja Café gasztroírója, nem mellesleg pedig anya, feleség és óvodavezető, így aztán tapasztalatból és szaktudásból nincs hiány.

Gréti: Háziasszony, konyhatündér. Hisz a katonás rendben és az egyszerű ételekben. A koszos munkapultot és a puccos kajákat nem bírja.

Hanna: Lelkes kezdő, aki mindent kipróbál, de igazi tapasztalat még nincs, cserébe semmitől nem riad vissza, és titkon szerelmes Jamie Oliverbe.

A tesztalanyok:

Nigella Lawson: Nigella Falatozója

A fekete hajú szakácsnőt senkinek sem kell bemutatni, szenvedélyesen főzte és ette be magát a háztartásokba. Műkörmös ujjai olyan hevesen és lelkesen turkálnak bele mindenféle ételbe, hogy azt nehéz elfelejteni, éppen ezért a precízebb, tisztaságmániás háziasszonyok nem is igazán szeretik.
Számtalan szakácskönyvön és tévés sorozaton van túl, és ha így folytatja, ő lesz a brit Martha Stewart.
A Nigella Falatozója című könyvében egész napos reggeliktől az egyszerű és az ünnepi fogásokon át mindent megtalálunk.

Gréti véleménye:
„Bár alapvetően nem rajongok Nigelláért, ez a szakácskönyv mégse rossz, valószínűleg sokat segít rajta, hogy nem látom, ahogy mindenbe belemászik, aztán fél méter magasról beleönti az alapanyagokat az edénybe. Tetszik, hogy részletesen leírja recepteket, így még egy kezdő is könnyen meg tudja csinálni. Az is nagyon praktikus, hogy a szerkesztők direkt a magyar viszonyokhoz igazodva betettek egy csomó kiegészítést.”

Ízbolygó véleménye:
„Nigella könyvei guszta fotókkal hasítanak, azonban egy komoly gondom akad velük. A receptjeiben szereplő cukormennyiségek töredék részével kell számítanunk, különben gyorsan akkora kuffert növesztünk, mint Lawson kisasszony. A »tésztában sült Bounty szelet ananásszal« és a »kólában dinsztelt sonka« pedig, hogy teljesen őszinte legyek, kicsapta a biztosítékot nálam. A receptek a hagyományos zsidó vonalat éppúgy szerepeltetik, mint a mediterrán-törökös ízeket. Haloumi, maceszdara, gránátalma, halszósz, kókusztej… nem mindennapi alapanyagok, beszerzésük vidéki nagyvárosokban is gondot okozhat.”

Hanna véleménye:
„Szeretem az olyan szakácskönyveket, amelyekben vannak sztorik az ételek előtt, én ugyanis ugyanúgy el tudok olvasgatni egy szakácskönyvet, akár egy magazint. Nigella szerencsére pont eltalálta azt az arányt, amit én még szeretek. Tetszett, hogy a könyvet nemcsak tükörfordították, hanem tényleg átfordították magyarra. Örültem, hogy nem kell konzerv lazacot és maceszlisztet keresnem, hanem a magyar szerkesztők adtak alternatívákat. A legtöbb külföldi szakácskönyvben egyszerűen átlépnek ezen a problémán. Kezdőként azért annyit elmondhatok, hogy olyan könyvből könnyebb főzni, amiben vannak fázisfotók, de ezt a legtöbb sajnos nem tudja. Zöldfülűként nehéz megállapítani, hogy mikor elég sűrű a mártás, és mi az, hogy zsemleszín… Ami viszont nagyon szimpatikus volt, hogy a fotókon nem tökéletes, hanem guszta fogásokat láttam.”

Kylie Kwong: Szívvel-lélekkel főzni

Kylie-t elsősorban a keleti konyha szerelmesei ismerik, a félig ausztrál, félig kínai szakács olyan könnyedséggel főzi meg a legbonyolultabb fogásokat is, hogy az ember rögtön elhiszi, hogy ez neki is menni fog. Fogásaiban sokszor keverednek a távol-keleti technikák és az ausztrál alapanyagok, az eredmény pedig mindig nagyon színes, illatos és finom, legalábbis annak tűnik.

Gréti véleménye:
„Jézusom, ez mi? Honnan szerezzek párhuzamosan szeletelt petrezselymet? És kacsatojást? Vagy fülőke gombát? Ezt nem nekem találták ki, az ételek nagy részét nem tudnám elkészíteni, és nem azért, mert nincs meg hozzá a kellő technikai tudásom; a könyvben található alapanyagok nagy részét egyszerűen nem lehet beszerezni, ha pedig be lehet, akkor biztosan nagyon drága. Én biztos hogy nem vennék ilyen könyvet, nem éri meg egy olyan szakácskönyv, amiben harmincból két receptet lehet megfőzni fennakadás nélkül.”

Ízbolygó véleménye:
„A hölgytől a neve alapján kínai ételeket várnánk, e helyett egy szépen fotózott, letisztult képi világú könyvben valódi kozmopolita receptjek közül válogathatunk. Az alapanyaglista egy ételnél minimum egy, de néha sokkal több különlegesnek mondható hozzávalót tartalmaz. Negatív kedvenc: Ropogósra sült kacsatojás Szent Jakab-kagylóval és turbolyával. A kagyló friss, a kacsatojás pedig falusi legyen ám! A téli fülőke és a fafülgomba sem terem egy átlagos boltban, szóval gyakran járjon a fővárosba anyagbeszerezni az, aki ebből a könyvből szeretne főzőcskézni.”

Hanna véleménye:
„Imádom a kínai kaját, és Pesten van is néhány bolt, ahol be lehet szerezni jó alapanyagokat, de vidéken nem tudom, mi a helyzet. A nagyobb hiperekben ugyan van egy csomóféle fűszer, de friss különleges gombákra és halakra senki ne számítson. Ez szerintem buktatója lehet ennek a könyvnek. Viszont vannak benne olyan technikák, amelyeket szívesen megtanulnék, bár itt is bajom, hogy nincsenek fázisfotók, és egy kínai, wokban elkészített ételnél ez fontos lenne. Van néhány recept, amit kipróbálnék belőle, de tuti, hogy nem gyors vacsinak dobnám össze. Sőt nekem az is gyanús, hogy az én menüm nem úgy nézne ki, mint a képen.”

Heston Blumenthal: A tökéletesség nyomában

Heston igazi nagyágyú. Számos szakácsversenyben zsűrizett már, és étterme az angliai Fat Duck, naná, hogy három Michelin-csillaggal büszkélkedhet. Tőle senki ne várjon egyszerű 20 perces fogásokat, ő a tökéleteset keresi. Ha pedig valami másra vágyik, akkor csinál egy tálcányi ehető virágágyást, vagy éppen vibrátorral rezegtetett zselétortát.

 
Gréti véleménye:
„Sült csirkét süssön 6 óra alatt az, aki ráér, én nem! Abbahagyhatom? Már az első oldalnál látszódik, hogy használhatatlan. Mégis honnan szerezzek francia kék lábú csirkét? Meg az a húshőmérő minek ide? Elhiszem, hogy vannak ételek, amikor érdemes használni, de a csirkénél feleslegesnek érzem. Mint könyv, biztosan érdekes, de mint szakácskönyvet nem igazán tudom értékelni.”

Ízbolygó véleménye:
„Hestonnal tudományosan főzhetünk. Sütőhőmérő, digitális hőmérő, húslocsoló fecskendő – hogy csak néhány konyhai kütyüt említsünk a szükséges eszközökből. Furcsa ellentét jellemzi a könyvet. Nagyon részletesen, tudományosan főz, mégis a leírásokból sok helyen éppen a lényeg hiányzik, pl. a sütési hőfok.”

Hanna véleménye:
„Heston egy igazi zseni, bár tuti, hogy őrült. Egy pasi, aki képes átutazni egy másik országba egy csirkéért vagy egy zsák krumpliért, amit aztán kémcsőben elemezget, azt tuti, hogy ereszt valahol. Tudom, hogy a tökéletes alapanyag nagyon fontos, de a nagyanyám csirkéje is mindig kifogástalan volt, pedig kizártnak tartom, hogy laborban vizsgáltatta volna be az alapanyagokat. Egy viszont biztos, a könyv nagyon olvasmányos, és tele van érdekes információkkal, sőt a pizza-, a sültcsirke- és a steakreceptjéből is tudtam hasznosítani dolgokat. Egy biztos: teljesen kezdő ne próbálkozzon vele.”

Jamie Oliver: Természetesen – 100 recept a kertemből

A pucér szakácsként befutó Jamie-t senkinek sem kell bemutatni, őt még azok a pasik is ismerik, akik sose főznek. Jamie mindent tud, ami ahhoz kell, hogy asszonyok és lányok a képernyő előtt sírjanak azért, hogy bárcsak egyszer elmehetnének egy vacsorájára. Szenvedélyesen főz, és szereti az egyszerű ételeket. Kíváncsiak voltunk, hogy a kertésszé avanzsált pucér szakács mit tud összehozni a veteményesből.

Gréti véleménye:
„Szeretem Jamie-t, egyszerű ételeket főz, gyorsan és nagyon szenvedélyesen. A szakácskönyve is tetszik, sőt ahogy látom, a legtöbb ételt én is megfőzhetném. Sőt a cukkini carbonarát már ki is próbáltam, a recept jól működött. Tetszik a stílusa, laza, könnyed és tele van hasznos információkkal. Ez egy jó kis szakácskönyv.”

Ízbolygó véleménye:
„A könyv abszolút jamie-s. Hozza a tőle megszokott képi és szövegvilágot. Hangsúlyozza a jó alapanyagok fontosságát, de hogy miért fontos a pizza tésztájához feltétlenül a 00-s liszt, ez nem derül ki a könyvből. Pedig tényleg fontos tényező a liszt, azonban szerintem itthon az is komoly eredménynek számít, ha valaki  nem a bolti pizzaalapot veszi és teszi az asztalra. Másrészt Jamie receptjei könnyen kivitelezhetőek, és a végeredmény jórészt úgy is néz ki, ahogy az illusztrációban is szerepel.”

Hanna véleménye:
„Jamie-től több szakácskönyvem is van, szeretem, ahogy főz, és amiket. Ez a szakácskönyv is tetszik, vagyis tetszett egészen az 55. oldalig, ahol egy aranyos bárány néz rám, közvetlenül azután, hogy végigolvastam 8 tuti bárányos receptet. Persze ne legyünk képmutatóak, de azért ez nekem kicsit durva volt. A könyv egyébként jól használható, tele van kreatív receptekkel és szuper ötletekkel, bár a recepteknél néha hiányzik egy-két információ. Például a pizzánál kérdés lehet, hogy a sütő hányadik fokára tegyük a tepsit, főleg egy kezdő esetében.”