Laci-pecsenye: így készül a házi lasagne

Lafinski | 2013. Július 17.
Egy rövid kihagyás után visszamerészkedtem a konyhába. Az előző hónapok egzotikus próbálkozásai után kicsit közelebbről szereztem inspirációt. Francia- és Olaszországig jutottam, és egy szuperszaftos lasagne és egy krémes, gyümölcsös clafoutis lett a végeredmény.

Az már nem titok, hogy a konyhában nagyjából semmihez sem értek, viszont szeretem a kihívásokat (hamburgerzsemle, házi barbecue-szósz és társai). Konzekvensen tartom magam ahhoz az elvemhez, hogy minél kevesebb bolti kész cuccot használjak fel. Ezúttal a lasagnetésztát hagytam le a bevásárló-listámról, és így készítettem el a sajátomat.

A házi tészta rejtelmei

Klasszikus 5 tojásos tésztát készítettem, fél kiló lisztből (30 dkg búzafinomliszt és 20 dkg rétesliszt) egy nagy vulkánszerű valamit halmoztam, majd a közepébe beleütöttem 5 tojást, és addig gyúrtam, ameddig csomómentes nem lett. Két óra pihenő után négy egyenlő részre vágtam a tésztát, ebből nyújtottam ki a téglalaphoz hasonló lapokat. Mivel téglalaphoz hasonló sikerült csak, a túlnyúló részekből pont összejött egy ötödik lap is… Akinek van gépe, az azzal is nyújthatja, a miénk sajnos felmondta a szolgálatot.

A lapok közé egy paradicsomos-zöldfűszeres hússzósz és besamel keveréke került, így lett igazán finom az íze és az állaga is. (A besamel azért fontos bele, mert a hagyományos paradicsomszósz hajlamos eláztatni a tésztát, a szottyos lasagne pedig senkit nem tesz boldoggá.)

Kezdtem három fej aprított hagyma dinsztelésével egy jó mély serpenyőben, mert sok minden követte még… Amikor kicsit áttetszővé vált, beledobtam 3-4 gerezd fokhagymát és két répát, reszelve. Amint megpuhult, hozzáadtam a fél kiló darált sertés- és fél kiló darált marhahúst. Jó tíz perc kellett a húsnak, hogy átsüljön, ekkor került bele az apró kockákra vágott és a konzerv paradicsomot (fél-fél kiló). Egy jó félóra főzés után minden átpuhult, és kicsit veszített a víztartalmából. Ez az idő pont elég arra is, hogy a megfelelő fűszerezést megkapja. Kis só, kis bors, sok oregánó (kb. 3 evőkanál) és sok bazsalikom (kb. 3 evőkanál). A folyamatos adagolás és kóstolgatás eredményeként a pontos mennyiségeket már nem tudom felidézni, de idővel mindenki eléri az ideális kombinációt. Ha ez megvan, jöhet a besamel…

Laci-pecsenye: így készül a házi lasagne

Egy rövid kihagyás után visszamerészkedtem a konyhába. Az előző hónapok egzotikus próbálkozásai után kicsit közelebbről szereztem inspirációt. Francia- és Olaszországig jutottam, és egy szuperszaftos lasagne és egy krémes, gyümölcsös clafoutis lett a végeredmény.

 

A híres besamel

Hét-nyolc deka vajat megolvasztottam, majd beleszórtam 5 evőkanál finomlisztet. Addig kevertem, amíg egy kis színt nem kapott. Valójában amikor már azt hittem, hogy odaég, onnantól pirítottam még 2 percig, aztán jött bele a tej. Habverővel folyamatosan keverve öntöttem bele fél liter tejet, és kevertem addig, amíg csomómentesen be nem sűrűsödött. A keverést nem szabad abbahagyni, még akkor sem, amikor egy fél evőkanál oregánóval fűszerezzük. Na jó, de…

Amint besűrűsödött a besamel, összekevertem a húsos szósszal, és elkezdtem a lasagne rétegezését.

Legalulra szósz, vajazás nélkül. Ez követte a tészta, a szósz, a tészta, a szósz, a tészta… a szósz, és a tetejére úgy 20 dkg reszelt sajt. Kedvenc fokozatomon, 180 fokon sütöttem kb. 40 percig. A vége felé az aranybarna szín és az illatok egyértelműen jelezték, hogy kész a lasagne.

Egy kiadós sós tészta után fojtásnak nem tudtam más elképzelni, mint egy kiadós édes tésztát, azaz a clafoutis-t. Kezdetnek felvágtam a hűtőben található összes gyümölcsöt; epret, meggyet összesen kb. fél kilót, és összekevertem egy evőkanálnyi keményítővel és két evőkanál barna cukorral.

Laci-pecsenye: így készül a házi lasagne

Egy rövid kihagyás után visszamerészkedtem a konyhába. Az előző hónapok egzotikus próbálkozásai után kicsit közelebbről szereztem inspirációt. Francia- és Olaszországig jutottam, és egy szuperszaftos lasagne és egy krémes, gyümölcsös clafoutis lett a végeredmény.

 

Egy jól kivajazott tálba fektettem őket, majd következett a tészta, ami egy sima palacsintatészta. Kezdetnek hat tojás és egy Bourbon-vaníliás cukor, megy a pucc nálunk. Ha ezt felvertük, jön bele kb. 6 evőkanál finomliszt és fél liter tej, és folytatjuk a felverését, amíg csomómentessé nem válik. Ezt követi a mechanikus rész, ráöntjük a gyümölcsökre, 40 percig sütjük 180 fokon, majd magunkba kanalazzuk, amíg ki nem ürül a teljes tál.

Exit mobile version