Csirkés-camembert-es palacsinta áfonyaszósszal
Hozzávalók:
- 20 dkg liszt
- 4 evőkanál cukor
- ízesítéshez só
- 2 db tojás
- sütéshez olaj
- 1 dl vörösbor
- 5 dl tej
- 40 dkg csirkemell
- 50 dkg áfonya
- 20 dkg camembert
Elkészítés:
A csirkemellet 1×1 cm-es kockára vágjuk, besózzuk, kevés olajon megpirítjuk, majd félretesszük. A tojást a liszttel, csipet sóval és a tejjel csomómentesre keverjük, majd forró palacsintasütőben kevés olajjal palacsintákat sütünk belőle. A palacsintákban elosztjuk a csirkekockát, majd hozzáadjuk a felkockázott sajtot, és a két szélét behajtva feltekerjük. Lábosban cukrot karamellizálunk, hozzáadjuk a vörösbort, majd az áfonya felét. Kis lángon főzzük, hogy a felesleges víz elpárologjon, de ne égjen le. Amikor már elég sűrű, hozzáadjuk az áfonya másik felét, még egyet forralunk rajta, és lehúzzuk a tűzről. A feltekert palacsintákba vagy mikróban, vagy 110 °C-os sütőben olvasztjuk bele a sajtot, ha sütőbe tesszük, kicsit megfröcsköljük vízzel. A palacsintát az áfonyaszósszal tálaljuk.
Csirkés-almás-hagymás torta burgonyapürével
Hozzávalók:
- nyújtáshoz liszt
- ízesítéshez só
- 2 db vöröshagyma
- pár csepp olaj
- 1 dl tej
- 5 dkg vaj
- 2 db tojássárgája
- 3 dl tejszín
- 60 dkg csirkemell
- ízesítéshez majoránna
- 70 dkg burgonya
- ízlés szerint szerecsendió
- 2 db (zöld) alma
- ízesítéshez fehér bors
- 50 dkg vajas tészta
Elkészítés:
A csirkemellet és a zöld alma meghámozott húsát 1×1 cm-es kockára vágjuk. A vajas tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, kibélelünk vele egy 18 cm átmérőjű tortaformát. 4 percre 170 °C-os sütőbe tesszük. A csirkét kevés olajon elősütjük, sózzuk, borsozzuk. A vöröshagymát 1×1 cm-es kockára vágjuk, kevés olajon üvegesítjük, majd hozzáadjuk a csirkét és az almát, megszórjuk szerecsendióval, majoránnával. Hozzáadunk 2 dl tejszínt és a tojássárgájákat, és óvatosan összeforraljuk. Az elősütött vajas tésztába töltjük. A burgonyát megtisztítjuk, felkockázzuk, sós vízben megfőzzük, levét leöntjük, áttörjük, és habosra keverjük a maradék tejszínnel, a vajjal és a tejjel. Csillagcsöves habzsákból a ragu tetejére nyomjuk, 160 °C-os sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük.
Alma-banán duó túrókrémmel
Hozzávalók:
- 2 db alma
- 3 érett banán
- 20 dkg kék szőlő
- 15 dkg krémtúró
- 4 evőkanál tej
- 4 evőkanál méz
- ½ kiskanál őrölt fahéj
- 1 késhegynyi őrölt koriander
- apróra vágott mogyoró
Elkészítés:
Vágjuk kockára az almát, és szeleteljük fel a banánt. Mossuk és szemezzük le a szőlőt, a szemeket vágjuk ketté. Keverjük össze a háromféle gyümölcsöt, majd tálaljuk desszertestányérokon. Az öntethez keverjük össze a krémtúrót a tejjel, a mézzel, valamint az őrölt fűszerekkel. A kész szószt kanalazzuk a gyümölcssalátánkra, a tetejét pedig hintsük meg az apróra vágott mogyoróval.