Nem hagyja magát Michelle Obama

nlc | 2014. Május 29.
Folytatja a harcot a fagyasztott pizza és a sült krumpli ellen az amerikai first lady, aki egy tapodtat sem enged az iskolai étkeztetés reformjából.

A kertészkedést divatba hozó first lady 2010-ben indította el ez iskolai étkeztetés reformját, amely több gyümölcsöt és zöldséget, valamint kevesebb sót tartalmazó ételeket írt elő az iskolákban és az adagokat is szabályozta. A republikánus törvényhozók számos kritikával illették a programot annak költségei miatt, valamint azt is kifogásolták, hogy nőtt a kidobott élelmiszer mennyisége. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az iskolák nem tudják határidőre teljesíteni az előírásokat, köztük azt, amely szerint a gyerekeknek felszolgált tésztafélék zömét teljes kiőrlésű gabonából kell készíteni.

A Kongresszus mezőgazdasággal foglalkozó albizottsága egy olyan törvényjavaslat elfogadását támogatja, amely egy év haladékot adna az iskoláknak a 2010-es törvényben előírtak teljesítésére. A javaslatot csütörtökön tárgyalják a törvényhozók.

Michelle Obama azonban elfogadhatatlannak nevezte a program elodázását, amikor iskolai étkeztetési illetékesekkel találkozott. A főcukrász nélkül maradt first lady az amerikaiak elhízási mutatóival támasztotta alá, hogy igenis szükség van az egészséges táplálkozás iskolai reformjának folytatására. A statisztikák szerint ugyanis az amerikai gyermekek és serdülők mintegy harmada túlsúlyos vagy elhízott. Az elhízottak aránya a 6-11 éves korosztályban közel 20 százalék, míg a 12-19 éveseknél 18 százalék.

Mi mindenesetre drukkolunk Obama asszonynak, hiszen akárcsak idehaza, úgy a tengerentúlon is elengedhetetlen, hogy egészséges étel kerüljön a gyerekek elé az iskolákban.

Exit mobile version