Mit főzzek ma vacsira 30 perc alatt?

nlc | 2014. Június 17.
Néha az esték olyan rohanósak, hogy épp csak 30 percünk van vacsorát készíteni. Ilyenkor sem muszáj szendvicsben gondolkodni, van olyan főtt étel, amihez elég az a fél óra.

Brokkolis-kelkáposztás rizses hús

Hozzávalók:

Elkészítése:

A brokkolit mossuk meg, és szedjük rózsáira, a kelkáposztát vágjuk csíkokra. A rizst öblítsük át! Kevés olajon pirítsuk meg a felszeletelt vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott csirkét, és erős tűzön pároljuk fehéredésig. Adjuk hozzá a csíkokra vágott kelkáposztát, pároljuk rövid ideig, majd adjuk hozzá a rizst, és öntsük fel a borral. Amikor elpárolog, adjunk hozzá még kb. fél liter vizet vagy húslevesalaplét. Főzzük félpuhára a rizst, adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit, és pároljuk együtt néhány percig. Fűszerezzük sóval, borssal, keverjük jól össze, és töltsük át egy jénai tálba a levével együtt. Ha szükséges, önthetünk még alá egy kevés fehér bort vagy levesalapot, amit majd sütés alatt magába szív. 180 fokra előmelegített sütőben süssük még további 15 percig. Szórhatunk rá reszelt sajtot is.

Exit mobile version