A vatikáni dolgozók menzáján ebédelt pénteken a világ legjobb vezetőjének megválasztott egyházfő, aki váratlanul jelent meg, és másokkal együtt sorba állt az ételért.
A történtekről Franco Paini, a vatikáni menza szakácsa számolt be a Vatikáni Rádiónak. Mint mondta, előzetes értesítés nélkül a pénteki ebédidőben egyszer csak megjelent Ferenc pápa. Kézbe vett egy műanyag tálcát, és beállt a vatikáni dolgozók közé a sorba. “Tésztát választott, paradicsomos szósz nélkül, második fogásnak halat” – mesélte el Paini. Ferenc pápa mindenkivel kedvesen elbeszélgetett, és az iránt érdeklődött a vatikáni dolgozóktól, milyen a munkájuk, hogyan érzik magukat.
Az egyházfő – akinek a testvére egyébként éttermet nyitott – oda ült le, ahol éppen hely volt a menzán: a Vatikán ipari létesítményeiben dolgozó munkások mellett foglalt helyet.