A Fogj kezet a termelővel! kampány azt hivatott népszerűsíteni, hogy vegyük a hazai termékeket egyenesen a termelőktől. A mögötte álló Felelős Gasztrohős csapata ezért interjúkat készített a gazdákkal, elkísérte őket a földjeikre, és leírta a történetüket, ezzel hozva közelebb őket a vásárlókhoz. A kampánnyal tudatosítani is akarták bennünk, hogy az élelmiszer-előállítás fáradságos művelet, a hazai termelők választásával pedig a hazai gazdaságot is támogathatjuk. Mi pedig örülünk, hogy van élet a mélyfagyasztott csirkén és a spanyol almán túl.
Az pedig még külön öröm számunkra, hogy valódi termelőket mutatnak be az oldalukon, mivel már volt dolgunk ál-őstermelőkkel, amikor egy gyanús vásárlás annyira felzaklatta az egyik szerzőnket, hogy utána razziára indult a Nébihhel.
A jelenséggel a Felelős Gasztrohős csapata is találkozott a termelők között keresgélve. A Fehérvári úti piacon elvileg érvényben van az a szabály, hogy az alsó szinten kapnak helyet a kereskedők, középen a termelők és felül a vendéglátóegységek, de az nekik is egyértelműen feltűnt, hogy ezek a határok a valóságban korántsem így néznek ki. Nemcsak a vásárlók nem bírnak így eligazodni az árusok között, a kofák is bizalmatlanul méregetik egymást. A Felelős Gasztrohős körbekérdezett a piacon, és számtalan tippet kaptak arra, hogy miként különböztessék meg a termelőktől azokat, akik a nagybanin vásároltak be.
Így szúrd ki az áltermelőket:
- A valódi termelők szívesen beszélnek az áruikról.
- Gyanús, ha banánt, citromot vagy egyéb oda nem illő terméket látsz az áruk között.
- Ha a termékek túlságosan ugyanolyanok, vagy túl “szépek” – a termelők általában nem kategorizálják a termékeiket nagyság vagy szépség alapján, a kereskedők azonban igen.
- Ha mindig mindenből sok van az asztalon, amit gyanúsan nehéz lenne megtermelni egy kisebb gazdaságban.
- Ha minden héten változik, hogy mi van az asztalon.
A Felelős Gasztrohős oldalán barangolva a gyanakvásunk nyugodtan elmúlhat, mert egyre inkább elönt az érzés, hogy szívünk szerint tényleg odamennénk az ott látható termelőkhöz és kezet fognánk velük. Felrémlik lelki szemeink előtt egy olyan világ, ahol személyes kapcsolat alakulhat ki a vásárló és a termelő között, ahol le lehet adni a rendelést előre úgy, hogy teljes biztonsággal tudhatjuk, micsoda és milyen minőségben érkezik majd az asztalunkra. Nem spanyol, görög vagy félig romlott árut kapunk, hanem friss hazait. Azért valljuk be, ez a legtöbbünk számára itt, a városban egészen utópisztikus gondolat.
Kiválasztottunk néhány termelőt mi is a Gasztrohős oldaláról, akik rendkívül szimpatikus módon nyilatkoztak az árujukról és a termelői életről, elkötelezettségről, hivatásról.
Savanyú igazság
Rajnainé Ildikó férjének a családja 250 éve él Vecsésen, és már a nagyszülők is savanyítással foglalkoztak. “A családunk lovas kocsival járt be ide eladni az óriási üvegekben eltett savanyúságot akkor, amikor még piaci épület sem volt, csak a földön ültek az emberek az árujukkal. Amikor panaszkodtunk, a nagymama mindig azt mondta: a mezőgazdaság egy nyitott műhely. Vagyis hogy az időjárást nem lehet betenni egy dobozba és kontroll alatt tartani.”
Gombázz be Pali bácsival!
Pali bácsi már 14 éve gombát árul ezen a piacon, de előtte 36 évig kamionosként rótta az utakat. “A furcsa az egészben, hogy tőlünk olcsóbban veszik meg a gombát a boltosok, a vásárlók a boltból így is drágábban juthatnak hozzá, mintha idejönnek hozzám a piacra.”
Kofaszociológia
Bíró Lászlóné 88 évesen jár ki kis szatyrával a piacra, és ücsörög az asztala mögött, amit nem ő bérel, csak használ, amikor épp szabadon marad az asztal. Mindig van nála épp szezonális gyümölcs és zöldség, de sokszor fügét és virágot is hoz a kertjéből. “Megtanultam értékelni a földet, ami az ételt adja, ha pár négyzetméternyi kertem van csak, akkor is kihasználom és megtermelem rajta magamnak, amit tudok… nem úgy, mint a szomszédom itt a 11. kerületben. Nekik sokkal nagyobb kertjük van, de csak pázsit nő rajta, azt locsolják.”
A kéz, ami az ételt adja
Varga Béláné nem engedte, hogy őt magát lefotózzák, ám a termékeit annál inkább örömmel mutatta meg. A legbüszkébb az éppen akkor érő biobébispenótra és biosóskára volt, amit féltő gonddal nevelt, csalánlével és rebarbaralével permetezett. “A vásárlóim között vannak kisgyerekes anyák és terhes kismamák, akik kifejezetten keresik a biotermékeket. Dióm is van, azt frissen, gyakran itt a piacon töröm, hogy ne avasodjon meg. Én most is biztatom a fiatalokat, hogy termeljenek, akár maguknak, akár piacra!”
