Mennyei teasütemény meggyel és tejszínhabbal

nlc | 2016. Március 11.
Ezt a teasüteményt ki kell próbálni!

Ezt az igazi nemzetközi karriert befutó teasüteményt a háziasszonyok azért szeretik, mert pillanatok alatt elkészíthető, míg a vendégek azért kedvelik, mert ezer dologgal tölthető, így megunhatatlan. A legnépszerűbb talán a málnalekvár és a tejszínhab kombinációjával, de kedvelt a csokoládés, mogyorós, sőt néhol a gumicukros változat is. 
A scone-t 1513-ban említik először írásos emlékek. A nevének eredete nem biztos, de versenyben van a gael term sgonn, aminek jelentése nagy falat, illetve a holland schoonbrood, ami finom fehér kenyeret jelent.


A tejszínhabbal, tejföllel, lekvárral vagy friss gyümölccsel töltött sütemény a 10. századi könyvek szerint is nagyon kedvelt volt. Feljegyezték, hogy egy viking támadás után, Devonban az apátság felújítását végző munkásokat scone-nal vendégelték meg a helyiek.

Az ötórai tea intézménye Anne Russel bedfordi hercegnőnek köszönhető. Az eredetileg skót gyökerekkel rendelkező, inkább édes pogácsára emlékeztető sütemény mára a hagyományos ötórai teák elmaradhatatlan részévé vált.

Az angoloknak az ötórai teával kapcsolatos őrülete az 1840-es évekre nyúlik vissza, de a tea már jóval előbb meghódította Nagy-Britanniát. Az 1650-es évek végétől fogyasztottak teát, legalábbis a módosabb réteg, amelyik az akkoriban igencsak drága hobbinak hódolhatott. 
A teafüvet és a gyönyörű porcelánokat, amelyekben a kész teát felszolgálták, az ún. “hölgyszobában” tartották, ami a felfrissülésüket szolgálta.

A 18. században az angol arisztokrácia társasági eseménnyé emelte az ötórai teázást. Ahogy a tea egyre olcsóbb lett, köszönhetően a modern teaültetvényeknek, úgy hódította meg a középosztályt, majd szép lassan a munkásosztályt is.

 

Hozzávalók:

Kattints tovább a teljes recepthez >>>

Exit mobile version