60 millió brit nem tévedhet: ez a húsvéti zsemle tényleg fantasztikus

nlc | 2016. Március 18.
Ha csak egy újdonságot próbálsz ki idén húsvétkor, akkor ez az angol zsemle legyen az!

Mai édességünk egy igazi angol klasszikus, a hot cross bun, a tradicionális angol húsvéti zsemle. Az édes fűszeres zsemle gyönyörű csillogó barna színéről és a keresztről ismerhető fel. Angliában nagypénteki hagyományos édesség, melyhez számos babona is kötődik. Vannak, akik szerint ha két ember megosztja a zsemlét, akkor azzal a barátságukat erősítik a következő évre, mások szerint ha beteg ember eszik belőle, akkor hamarosan jobban lesz, megint mások pedig úgy vélik, a hajósok szerencséje is a húsvéti zsemlén múlik: ha magukkal viszik a zsemlét, megóvja őket a hajótöréstől.

A zsemle tetején lévő kereszt eredetileg a négy égtájat szimbolizálta, később azonban inkább már Jézus keresztre feszítésének szimbólumaként emlegették, volt idő, amikor csak egyházi ünnepeken, templomokban és temetéseken szolgálták fel. Ma már nincsenek ilyen kötöttségek, de tény, hogy húsvétkor fogy a legtöbb belőle.

A zsemle alapja egy fűszeres kelt tészta, amit a narancs- és citromhéj, valamint mézeskalácsfűszer tesz különlegessé. A tésztába ezen túl még mazsola és szárított gyümölcsök is kerülnek, ezeket ízlés szerint variálhatjuk. Kerülhet bele szárított áfonya, aszalt sárgabarack, aszalt meggy vagy füge is.

Jellegzetessége, a tetején lévő kereszt elkészítéséhez lisztet és vizet kell kikeverni, melyet aztán habzsákból nyomunk a megkelt zsemlék tetejére, közvetlenül sütés előtt. A csillogós külsőt pedig sütés után nyeri el, amikor lekenjük a már megsült zsemléket. Ez lehet cukros tej, méz, vagy akár enyhén megmelegített hígabb lekvár is.

Magában is nagyon finom, de vajjal, lekvárral megkenve tökéletes lesz.

 

Hozzávalók:

A kereszthez:

A lekenéshez:

Kattints tovább a teljes recepthez >>>

Exit mobile version