Vegetáriánusok számára is készülhet kiadós, laktató ebéd, a töltött padlizsán pedig pont egy ilyen fogás! Ebbe a változatba kerül egy rakás csodás zöldség és egy kis quinoa is, meg persze sok fűszer az ízkavalkád kedvéért! Húsevők is bátran kipróbálhatják!
Hozzávalók:
- 2 nagyobb padlizsán félbe vágva
- 3 evőkanál olívaolaj
- 1 vöröshagyma apró kockákra vágva
- 2 gerezd fokhagyma apró kockákra vágva
- 1 doboz apró csiperkegomba negyedelve
- 2 csésze kelkáposzta nagyobb darabokra tépve
- 2 csésze megfőzött quinoa
- 1 evőkanál friss zsálya apróra vágva
- 1 citrom héja és leve
- só és bors
- 1/2 csésze görög joghurt
- 3 evőkanál friss petrezselyem
Elkészítés:
1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, és készítsük elő egy sütőpapírral kibélelt kisebb tepsit!
2. Egy kanállal vájjuk ki a padlizsán húsának úgy egyharmadát, és tegyük félre – jó lehet később padlizsánkrémnek! Dörzsöljük be a padlizsánok belsejét 1,5 kanál olívaolajjal, és helyezzük őket a tepsibe!
3. Az olaj másik felét hevítsük fel egy serpenyőben, futtassuk meg rajta a hagymát 3-4 perc alatt, majd a fokhagymát 1-2 perc alatt!
4. A hagymákra dobjuk rá a gombát, főzzük puhára nagyjából 5 perc alatt! Keverjük bele a kelkáposztát, hagyjuk megfonnyadni, majd adjuk hozzá a quinoát is! Ízesítsük citromlével és adjuk hozzá a fűszereket is!
5. A tölteléket kanalazzuk a padlizsánokba és nagyjából 20 perc alatt süssük készre őket!
6. Friss görög joghurttal, petrezselyemmel és egy gerezd citrommal tálaljuk!