Tömeges rosszullétbe torkollott a Szent György-napi fogadás

nlc | 2017. Június 29.
Fertőzött medvehagymás sajt miatt lettek rosszul a rendőrségi dolgozók Bács-Kiskunban.

Egy 37 éves lajosmizsei gazda a saját tehenészetéből származó tejből 2015. április 16-án medvehagymás sajtot készített, melyet az egyik közeli étteremnek adott el.

2015. április 23-án délben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság dísztermében tartott Szent György napi fogadáson az étterem által felszolgált ételek között volt a vádlott medvehagymás sajtja is, melyből többen fogyasztottak. Még aznap délután 12 dolgozónál heveny gyomorgörccsel, hidegrázással, hányással és hasmenéssel járó, néhány óra alatt lezajló rosszullét jelentkezett. Egyikük állapota olyan súlyos volt, hogy a mentők kórházba szállították.

A rendőrségi dolgozók ételmérgezéses megbetegedését az állófogadáson felszolgált medvehagymás sajt okozta, amely baktériummal fertőzött tejből készült. Minderre úgy kerülhetett sor, hogy a gazda elmulasztotta a nyers tej jogszabályban előírt havonta kétszeri laboratóriumi vizsgálatát, ehelyett azt csak havonta egyszer végeztette el, így későn ismerte fel, hogy nemcsak a március 1-jén észlelt, egy tehenet érintő tőgygyulladással áll szemben, hanem további 14 tehene is fertőzött.

A vádlott a tejminta vizsgálatára vonatkozó foglalkozási szabály megszegésével hozzájárult ahhoz, hogy kórokozóval fertőzött sajt készült az üzemében, amely az abból fogyasztó személyek megbetegedését okozta.

Az ügyészség a gazdát foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja, és vele szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozza.

A büntetlen előéletű vádlott ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Exit mobile version