Gyors és hűsítő hétvégi menü, hogy kevés időt tölts a konyhában

nlc | 2017. Július 01.
Olyan hétvégi menüt hoztunk ma nektek, amit még akkor is el tudtok készíteni, ha a nagy melegben nincs sok kedvetek a konyhában ácsorogni. A reggelit akár ágyba is vihetitek, az ebéd hideg gyümölccsel, egy egyszerű főfogással és egy isteni finom fagyival gyorsan elkészül, vacsorára pedig már csak egy könnyű salátát dobjatok össze, és kész is a hétvégi menü.

Hideg leveseklimonádék,fagylaltok és saláták. A kánikulát legjobban így lehet kibírni, ezért hétvégi menünk is hűsítő finomságokra épül, épp csak az ebédhez kell egy kicsit bekapcsolni a sütőt.

Málnás túrókrém kaláccsal

Hozzávalók:

1. A túrót kikeverjük a mascarponéval, a cukorral és a citromlével, majd beleszórjuk a málna felét és óvatosan összeforgatjuk.
3. Serpenyőben felhevítjük a vajat, közben előkészítjük a kalácsokat: A tojásokat felverjük és megforgatjuk benne a kalácsszeleteket, lecsepegtetjük a felesleget, és a serpenyőben felhevített vajon pár perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük.
4. Tányérra szedjük a kalácsszeleteket, rákanalazzuk a málnás túrókrémet és a maradék málnával megszórjuk.

 

Gyömbéres-mentás sárgadinnyeleves kókusztejjel

 

 

Hozzávalók 4 adaghoz:

A vizet és a cukrot egy lábasba tesszük, addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad a vízben. 

A sárgadinnyét feldaraboljuk, és egy nagyobb tálba tesszük. Ráöntjük az elkészített szirupot, hozzáadjuk a reszelt gyömbért, a lime levét és a héját, a mentaleveleket, végül a kókusztejet. Az egészet botmixerrel pürésítjük. Hidegre hűtve tálaljuk.

A receptet Szűcs Réka, az Ízből tíz bloggere készítette.

Toszkán csirkecomb

Hozzávalók:

Aprítsd fel a fűszereket, a fokhagymagerezdeket fokhagymanyomón préseld át. Az olajhoz keverd a citromlevet, majd mehet bele a többi hozzávaló is.

A csirkecombokat alaposan mosd le. Az olívás keveréket töltsd tökéletesen záródó zipp-zacskóba, majd tedd bele a csirkecombokat is. A húst hagyd legalább 30 percig állni a fűszeres keverékben.

Vedd ki a zacskóból a húsokat, és lehetőleg grillen vagy a sütő grill funkcióját bekapcsolva a csirkecombok minden oldalát süsd néhány percig. Az olajból locsolgathatsz a húsra. Ezt követően a sütőt kapcsold át a normál sütési programra, és melegítsd fel 175 fokra. Tedd a sütőbe a combokat és 25-30 perc alatt süsd készre. A húsok alá önthetsz a fűszeres olajból, hogy ne ragadjanak le a sütőtál aljára.

A toszkán csirkecombot tálalhatod krumplipürével, vegyes salátával, szárított vagy sült paradicsommal.

 

Ribizlis túróparfé

Hozzávalók: 

Keverjük össze a túrót a tejjel, adjuk hozzá a cukrot és a citromhéjat, majd botmixerrel krémesítsük. A tejszínt verjük kemény habbá, és a megmosott, leszemezett ribizlivel együtt keverjük óvatosan a krémes túróhoz. Simítsuk körülbelül 1 literes, kerek tálba a túrókrémet, majd tegyük a mélyhűtőbe. Tálalás előtt 10-15 percig hagyjuk szobahőmérsékleten olvadni, majd borítsuk ki a formából, és szeleteljük.

Vegán Cézár-saláta csicseriborsó-krutonnal

Hozzávalók:

A csicseriborsó-krutonhoz:

A kesudiót fél napra áztassuk be vízbe, majd szűrjük le, és a többi hozzávalóval, kevés olajjal, fokhagymával, citromlével, mustárral, élesztőpehellyel, Worchestershire-szósszal és a kapribogyóval turmixoljuk krémesre.

A csicseriborsó-krutonhoz: a csicseriborsót fűszerezzük be őrölt köménnyel, pirospaprikával, locsoljuk meg 2 kanál olívaolajjal, forgassuk össze és terítsük szét egy sütőlemezen. Tegyük előmelegített sütőbe kb. 25 percre, hogy megpiruljon. 

A salátát tépkedjük kissé össze, helyezzük rá a krutonokat és locsoljuk meg a szósszal, parmezán helyett szórjuk meg élesztőpehellyel. 

A receptet Dubravecz Emese, a Marmalade bloggere készítette.

Még több hétvégi menü az NLCafén, ha inkább mást főznél:

Exit mobile version