Drasztikus változás jön az iskolai büfékben

Forrás: MTI | 2017. Augusztus 10.
Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről.

A minisztérium államtitkára, Rétvári Bence a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a dokumentum az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is. Hangsúlyozta: folyamatosan át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók.

Fotó: Hernád Géza
Fotó: Hernád Géza

Rétvári Bence úgy fogalmazott: senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. Kiemelte: a felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyerekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd.

Az államtitkár kitért az egyéb kormányzati intézkedésekre is, így a mindennapos testnevelésre, a dohányzás kitiltására minden zárt helyről, a menzareformra, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek. Emellett volt fontos lépés, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskola büfékben, az iskolai étel- és italautomatákban.

Exit mobile version