Könnyed édességek, ha csak egy picit bűnöznél

nlc | 2018. Január 07.
Jó lenne egy kis édesség, de nem akarsz túl nagy kísértésbe esni? Ismerős, ilyenkor január elején sokan vagyunk így ezzel. Ezért most könnyedebb édességeket hoztunk, a masszív habos-csokis csodasütikkel pedig még várunk egy kicsit.

Mindennek megvan az ideje: ősszel a diós sütik után jöttek a mákos sütik, aztán karácsonykor a jobbnál jobb karácsonyi sütiket sem tudtuk megunni, ilyenkor január elején viszont pont az ilyen kis könnyedebb sütikre van szükség. Na nem mintha nem tudnánk mit kezdeni egy csodaszép Pavlova-tortával, de eljön még annak is az ideje, ne aggódjatok!

Mandulás amerikai palacsinta

Hozzávalók:

A tojásokat enyhén elhabarjuk, majd hozzáadjuk a kókusztejet. A mandulát, a szódabikarbónát és a sót összeforgatjuk, majd a tojásos kókusztejhez adjuk, és simára keverjük. Kevés olajat hevítünk egy serpenyőben, és kis adagokban kisütjük a palacsintát.

Kókuszos-kakaós szelet

Hozzávalók az alaphoz:

Krémhez:

Csokimázhoz:

Az alaphoz tegyük egy tálba a darált diót, a zabkorpát, kakaóport és kókuszreszeléket. Adjuk hozzá a mézet és a kókuszolajat. Folpackkal béleljünk ki egy 20×20-as tepsit, és nyomkodjuk az aljára a masszát. Tegyük 10 percre a hűtőbe. A kókuszkrémhez a puha, sűrű, nem folyós kókuszvajat (lényegében dermedtebb kókuszolaj) keverjük össze a kókuszreszelékkel és a mézzel. Kenjük a diós alapra, és tegyük a hűtőbe 15 percre.
A kókuszolajat keverjük össze a kakaóporral és a mézzel, és kenjük a kókuszos rétegre. Hűtőben rövid idő alatt megköt, ezután érdemes felszeletelni.

Meggyes-zabpelyhes desszert

Hozzávalók 4 személyre:

 A joghurtokat egy tálba öntjük, hozzáadjuk a mézet és a citrom reszelt héját, és összekeverjük. Tehetjük pohárba vagy befőttesüvegbe, teljesen mindegy, az a lényeg, hogy rétegesen adagoljuk: minden pohár aljába szórunk 1-2 evőkanálnyi zabpelyhet, ráhelyezünk néhány szem meggyet, majd joghurtot kanalazunk rá. A pohár felénél ismét zabpehely következik, rá pár szem meggy és ismét joghurt, a tetejét pedig 1 vagy több szem meggyel díszítjük.

 

Almapalacsinta

Hozzávalók:

A meghámozott almákat lereszeljük, hozzáadjuk a tojásokat, a porcukrot, a kókuszolajat és a zabpehelylisztet, és alaposan összekeverjük. Kevés olajat hevítünk egy serpenyőben, majd evőkanálnyi adagot kanalazok a masszából, a kanál hátlapjával kissé szétnyomkodjuk, és mindkét oldalát megsütjük.

Kókuszos joghurttorta

Hozzávalók 6 szelethez:

A kókuszreszeléket keverjük el az őrölt mandulával, adjuk hozzá az olvasztott vajat. Gyúrjuk össze a morzsás keveréket, majd lapogassuk a 18 cm-es, kapcsos tortaforma aljába. Tegyük hűtőszekrénybe. A joghurtot keverjük el az édesítőszerrel és a citrom héjával. A lapzselatinokat áztassuk 2-3 percet hideg vízben, facsarjuk ki, majd 4-5 evőkanál vízzel melegítsük olvadásig. Keverjük el fokozatosan, de gyorsan a joghurttal. Öntsük a joghurtot a kókuszos alapra, tegyük 3 órára, szilárdulásig a hűtőszekrénybe. 

Almás-kókuszos pite

Hozzávalók:
A morzsához:

A töltelékhez:

A feltéthez:

A mandulát, a zabpelyhet és a lisztet őröld por állagúvá aprítógépben. Add hozzá a kókuszreszeléket, a kókuszolajat és a mézet. Keverd sima masszává, majd oszlasd el egy tortaforma aljában.
Az almaszeleteket keverd össze egy tálban a cukorral, a fahéjjal, a szerecsendióval. Öntsd a morzsás alapra.
A feltét hozzávalóit is alaposan keverd össze, majd egyenlően szórd a pitére.
175 fokos sütőben 60 percig süsd. Jó étvágyat!

Forrás: PopSugar

Csokis-meggyes energiagolyó

Hozzávalók:

Pürésítsd a banánt aprítógépben, majd add hozzá a többi hozzávalót, és keverd össze. Tégy bele fél csésze kókuszchipset, fél csésze aszalt meggyet és 3 evőkanál kakaót. Forgasd meg kakaóporban a megformázott golyókat, és fogyasztásig tartsd hűtőben. Ha nem szereted a meggyet, helyettesítsd más gyümölccsel.

 

Parfékosarak zabpehelyből

Hozzávalók 12 darabhoz:

175 fokra melegítsd elő a sütőt. A banánokat nyomkodd pürésre, majd keverd hozzájuk a mézet és a mandulakivonatot. Keverd össze a zabpehellyel és a fahéjjal. A zabos masszából tégy egy-egy evőkanálnyit a kivajazott muffinformákba, és a kezeddel formázz belőlük kosárkákat. 15 percre tedd be őket a sütőbe.
Ha elkészültek, tégy a közepükbe egy evőkanál krémes joghurtot, és kínáld meg őket a kedvenc friss gyümölcseiddel. 

Forrás: BuzzFeed

 

Fahéjas müzliszelet

Hozzávalók:

 
Az aszalt gyümölcsöket tegyük egy tálkába, és forrázzuk le kevés vízzel. Hagyjuk pár percig puhulni. Ekkor szűrjük le, magozzuk ki a datolyát, és aprítsuk fel. 
Szórjuk egy tálba a zabkorpát, a kókuszreszeléket és a fahéjat. Adjuk hozzá az aszalt gyümölcsöket, ízesítsük agávé- vagy datolyasziruppal, és a kókuszolaj hozzáadásával gyúrjuk össze. Egy közepes méretű, hosszúkás sütőformát (pl. 10,5 x 24 cm) béleljünk ki folpackkal, és az aljára nyomkodjuk bele a masszát. Tegyük hűtőbe, 20 perc után már megszilárdul a kókuszolaj miatt. Szeleteljük.

 

Brownie lightosan

Hozzávalók:

Aprítógépben keverd össze a zabpelyhet, a kesut, a datolyát, a kakaóport és a sót. Addig dolgoztasd a gépet, amíg összeálló masszát nem kapsz.
Add hozzá az összenyomkodott banánt és az almapürét, majd keverd tovább, míg össze nem áll.
Tégy sütőpapírt egy tepsibe, kend meg kókuszolajjal. Erre pakold rá a tésztát, és dolgozd el síkra a felületét. Nyomkodd bele a diódarabokat.
Minimum egy órán át hagyd a hűtőben, hogy összeálljon. Amit meghagysz, hűtve nyugodtan tárolhatod 1 hétig.

Forrás: Popsugar

Exit mobile version