Ha már nem is tudod, mit főzz csirkéből – 9 egyszerű recept

nlc | 2018. Január 16.
Megvesszük, ott van a hűtőben vagy a fagyasztóban, aztán előkerül, és jobb ötlet híján mindig rántott csirke vagy pörkölt készül belőle. Pedig a csirkemell és a comb is sokkal többre hivatott. Változatos recepteket hoztunk, hogy többször ne kelljen azon gondolkodni, mit csinálj a csirkéből.

A csirkemell az egyik legjobban variálható alapanyag, hiszen annyira semleges ízvilágú, hogy szinte bármilyen fűszer, szósz, mártás, zöldség, köret vagy elkészítési mód jól áll neki. Egy a fontos: nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad és élvezhetetlen lesz. 

Legjobb, ha csak félbevágjuk a csirkemellet, de ha kisebb darabokra van szükség, akkor is fontos tudni, hogy a húst sosem szabad nagyon vékonyra vágni, akkor ugyanis kivédhetetlen, hogy kiszárítsuk. Felhasználás előtt egy papírtörlővel fel kell szívni a nedvességet a csirkemellről, hogy ne képződjön rajta vékony, kopogós réteg. Szaftosabb lesz a hús, ha olaj helyett olaj-vaj keverékén sütöd, és ha lehet, bőrrel együtt süsd a csirkét, akkor ugyanis sokkal ízletesebb lesz. 

Sütés közben nem szabad sokat forgatni a húst, de akkor is mindig húscsipesszel, nem villával, mert az megsérti a hús felületét!  Ha megsült a hús, érdemes 5-10 percre fóliával letakarni, így egy kicsit még a gőzfürdőben tartjuk, amitől szintén szaftosabb, finomabb lesz.

Össze is szedtük kedvenc csirkemellből készült ételeinket, de hoztunk két receptet csirkecombhoz is, ha netán lenne olyan a családban, aki ragaszkodik a combhoz.

Mascarponés csirkemell

Hozzávalók:

A vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk, és kevés olívaolajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a hámozott paradicsomot, a nagyobb darabokat szétnyomkodjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk, és 15-20 perc alatt sűrűre főzzük. Közben egy serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk a félbevágott csirkemelleket, majd egy sütőtálba tesszük őket. Ha besűrűsödött a szósz, beletépkedjük a bazsalikom felét, és hozzákeverjük a mascarponét. A paradicsomos szószt a csirkemellekre öntjük. 180 fokos sütőben kb. 25-30 percig sütjük, majd friss bazsalikommal megszórva tálaljuk. Köretként polentát, főtt tésztát vagy rizst kínálunk hozzá.

Pirított rizses csirke

Hozzávalók:

A 4 tojásból készíts egy kis só hozzáadásával rántottát, majd tedd félre. Egy evőkanálnyi olajat hevíts egy wokban, és süsd ki a csirkecsíkokat. Ezután öntsd rájuk a rizst, és addig pirítsd, amíg barna színűre nem vált! Ha a rizs megpirult, öntsd az egészhez a zöldségkeveréket, és kevergesd, amíg a zöldségek meg nem megpuhulnak. Keverd hozzá a szójaszószt is.
Végül add hozzá a rántottát, és jól keverd össze. Tálald felkarikázott újhagymával megszórva. Jó étvágyat!

Proper Tasty
 

Sajtos csirkefasírt

Hozzávalók 4 személyre: 

A darált húst keverjük össze a fűszerpaprikával, kevés sóval és borssal. Adjuk hozzá a kukoricadarát és a tojást, majd reszeljük hozzá nagy lyukú reszelőn a sajtot. Dolgozzuk jól össze, hagyjuk 15 percet állni, majd formáljunk belőle kis gombócokat, és kevés olajon kb. 6-8 perc alatt süssük készre. A megmosott kápia paprikákat kevés olajon süssük minden oldalukon 2-3 percig. Szedjük ki egy tálra őket, és 2 percre takarjuk le fóliával, hogy felpuhuljon a párától a bőrük. (Ezután könnyen tudjuk majd meghámozni őket.) Szedjük ki a szárát és a magházát is, majd a majonézzel együtt turmixoljuk össze a paprikahúst. Kínáljuk a csirkegolyók mellé, adhatunk mellé főtt krumplit, rizst.

Csirkés lasagne

Hozzávalók:

A szószhoz:

Az előírás szerint főzd ki a lasagne tésztalapokat, majd tedd félre. Kockázd a csirkemellet, kevés olívaolajon pirítsd, fedő alatt 10-15 percig párold. Közben készítsd el a szószt, amelyhez egy nagyobb serpenyőben forralásig hevítsd a vajat. Fontos, hogy ne forrjon fel! Folyamatos kevergetés mellett, lassan öntsd hozzá a tejszínt. Lassú tűzön kevergesd nagyjából 1 percig, majd add hozzá a fokhagymanyomón átpréselt fokhagymagerezdeket. Továbbra is lassú tűzön és folyamatos kevergetés mellett forrald fel a tésztaszószt. Vedd le az edényt a tűzhelyről, keverd hozzá a parmezánt és a felaprított petrezselyemzöldet. Keverd össze a csirkemellet, a megmosott és kissé összevágott spenótleveleket, a mozzarella felét és az olasz fűszerkeveréket.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Olajozz ki vékonyan egy 20×30 centi méretű sütőedényt. Öntsd bele a tejszínes szósz felét, tégy rá egy réteg lasagne tésztát. Szórd rá a csirkehúsos keverék harmadát. Fedd be tésztával, majd az újabb húsos réteggel boríts. Harmadszor is ismételd a folyamatot. A spenótos csirkemellet az utolsó, negyedik adag tésztával borítsd be. Öntsd a maradék szószt a tészta tetejére és szórd meg a maradék reszelt mozzarella sajttal.

Told az előmelegített sütőbe a csirkés, spenótos lasagnét, és süsd legalább 35 percig, vagy amíg a tetején a sajt szépen megpirul. Vedd ki a sütőből, és nagyjából 10 percet várj még a szeleteléssel. Forrón, felkockázva kínáld.

Thai csirke

Hozzávalók 4 személyre:

Kockázd fel a csirkemelleket. Az olajat nagyobb serpenyőben forrósítsd fel, dobd bele a húst és pirítsd meg. Add hozzá a szeletelt zöldpaprikát és hagymát, a rózsáira szedett brokkolit. Fedő alatt saját levében rotyogtasd 10 percig, majd a fedőt vedd le, dobd bele a fokhagymát, és főzd el a zöldséglevet. 
Amikor a hús és a zöldségek is szépen megpirultak, adj hozzá még egy-két kanálnyi olívaolajat, ízlés szerint sózd, borsozd, fűszerezd. Forrón tálald. Önmagában is nagyon finom, vagy kínálhatsz hozzá barna rizst.

Aszalt paradicsomos csirkemell

Hozzávalók:

A marinádhoz:

Nyitott szeletet készítek a csirkemellből. Megsózom. Teszek bele bazsalikomlevelet, aszalt paradicsomot, tejszínes krémsajtot. Megszórom reszelt citromhéjjal. Összehajtom, összetűzöm, és a töltött csirkemellet legalább egy órára beleteszem a citromléből, durvára tört egész borsból és olívaolajból készült savanyú marinádba. Ezután lecsepegtetem, és megsütöm.

Kefírben pácolt csirkemell 

Hozzávalók 4 személyre:

A burgonyafánkhoz:

A csirkemellet 15 dkg-os szeletekre vágjuk, és tálba helyezzük. Zúzott fokhagymával ízesítjük, bedörzsöljük a felaprított rozmaringgal, felöntjük a kefirrel, és egy napra, de legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük. A burgonyafánkhoz az élesztőt egy kevés langyos tejben elkeverjük, és szobahőmérsékleten kicsit állni hagyjuk, hogy felfusson, aztán a liszthez adjuk a tojással együtt. Sózzuk, hozzáadjuk az áttört főtt burgonyát és a maradék tejet. (Az utóbbiból csak annyit, hogy szép tésztát kapjunk.) Kicsit dagasztjuk, majd letakarjuk, és kelni hagyjuk. Amikor kb. a duplájára kelt, kis golyókat formázunk belőle, és bő zsírban kisütjük őket. Közben egy serpenyőben kevés olajat melegítünk, és a bepácolt csirkemellet kicsit elősütjük. Sózzuk, majd ráöntjük a kefires páclevet, és a melleket készre pároljuk benne. Amikor visszaforr a kefir, hozzáadjuk a tejszínt, és még egyszer azzal is kiforraljuk. A burgonyafánkkal körítve tálaljuk.

 

Toszkán csirkecomb

Hozzávalók:

Aprítsd fel a fűszereket, a fokhagymagerezdeket fokhagymanyomón préseld át. Az olajhoz keverd a citromlevet, majd mehet bele a többi hozzávaló is. A csirkecombokat alaposan mosd le. Az olívás keveréket töltsd tökéletesen záródó zipp-zacskóba, majd tedd bele a csirkecombokat is. A húst hagyd legalább 30 percig állni a fűszeres keverékben.

Vedd ki a zacskóból a húsokat, és lehetőleg grillen vagy a sütő grill funkcióját bekapcsolva a csirkecombok minden oldalát süsd néhány percig. Az olajból locsolgathatsz a húsra. Ezt követően a sütőt kapcsold át a normál sütési programra, és melegítsd fel 175 fokra. Tedd a sütőbe a combokat és 25-30 perc alatt süsd készre. A húsok alá önthetsz a fűszeres olajból, hogy ne ragadjanak le a sütőtál aljára.

A toszkán csirkecombot tálalhatod krumplipürével, vegyes salátával, szárított vagy sült paradicsommal.

Csirkecomb szőlővel és kuszkusszal

Hozzávalók 4 személyre:

A csirkecombfilét felcsíkozzuk, sózzuk. A vajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, majd rádobjuk a csirkehúst. Kb. 10 perc sütés után hozzáadjuk a megmosott szőlőszemeket, a fűszereket, illetve a vágott menta felét, majd 5 perc alatt készre főzzük. (Ha kezdene letapadni, egy kis vízzel pótoljuk az elfőtt levet.) Közben a kuszkuszhoz másfélszeres mennyiségű (kb. 3,5 dl) vizet felteszünk forrni. Beletesszük a mazsolát, 5 percig főzzük, majd levesszük a tűzről, enyhén megsózzuk, és belekeverjük a kuszkuszt, illetve az olajat. Lefedjük, és 5 percig állni hagyjuk. Tálaláskor a maradék mentát a húshoz keverjük, majd a kuszkuszra tálaljuk.

További szuper receptek csirkemellel!

Exit mobile version