Egyszerűen elegáns hétvégi ebéd

nlc | 2018. Január 27.
Ha még nem tudod, mi legyen a hétvégi ebéd, akkor most megoldjuk a problémádat. Készítsd el ezt a gyönyörű töltött karajt, nem fogod megbánni!

Isteni finom, szép, és nem is bonyolult elkészíteni. Igen, ez a töltött hús lesz a hétvégi menü kedvenc fogása!

Hozzávalók:

Előmelegítjük a sütőt 220°C-ra. A hagymát megpucoljuk, és 4 szeletre vágjuk. Elhelyezzük egy kb. 30×20 cm-es tepsibe és félretesszük. Kigöngyöljük a húst, hogy szétterüljön, majd megszórjuk fél teáskanál sóval. A sajtszeleteket egymás mellett ráhelyezzük a húsra, és enyhén belepasszírozzuk. A 4 db sült paprikát félbevágjuk, az így kapott 8 paprikaszeletet sorban sajtokra helyezzük. A spenótot egyenletesen eloszlatjuk a paprikákon. Az egyik végénél fogva felgöngyöljük a húst. A húst négy helyen megkötjük a kötözőzsinórral és ¾ teáskanál sóval megszórjuk.

A húst ráhelyezzük az előkészített hagymaágyra és körbeszórjuk rozmaringgal. A húsleves-alaplevet a tepsi aljára öntjük, és olívaolajat csepegtetünk a disznóra. Körülbelül 50 percig sütőbe helyezzük, amíg aranybarnára sül. A húst meglocsoljuk a tepsiben maradt szafttal, miközben a sütő hőfokát 190°C-ra letekerjük. Még kb. 40 percig sütjük, amíg a hús közepébe szúrt hőmérő higanyszála el nem éri a 150°C-ot.

Felszeletelés előtt a húst 15 percig állni hagyjuk. A tepsiben maradt szafttal meglocsoljuk és tálaljuk.

Amerika ezúttal a legeslegjobb séfet keresi. És úgy szeretné megtalálni, hogy a címre pályázóknak a korábbi legjobbakat kell legyőzniük. A 2005-ben indult „Amerika szuperséfje” eddig 11 évadot ért meg, a Food Network tévécsatornán induló „Amerika szuperséfje – A kihívás” az eddigieket igyekszik megkoronázni, vagyis feltenni a habot a tortára vagy épp a citromot a sült malacra. A versenyben az egyik kihívás: egy egész disznót, azaz fülétől a farkáig fel kell használni a sertés különféle részeit a fogásokhoz. A fenti recept az egyik zsűritag, Giada de Laurentiis kedvenc sertéshús alapú receptje.

Exit mobile version