Hétvégi menü, amibe garantáltan beleszeretsz

nlc | 2018. Június 15.
Hiába, egy idő után még a legfinomabb ételeket is meg lehet unni, sőt még az elkészítésük is egyhangúvá válhat. Éppen ezért hoztunk néhány olyan receptet, amelyekkel feldobhatod egy kicsit a főzési szokásaidat.

Néha szeretjük végignézni, hogy milyen menüket válogattunk eddig, és most ezen az izgalmas avokádós karalábélevesen akadt meg a tekintetünk – elvégre nyáron nem csak hideg gyümölcslevest lehet készíteni, még akkor sem, ha a gyerekek odavannak érte. Ugyanígy unalmassá válhat időnként már a grillezés is, ezért mindenképpen próbáld ki utána a fokhagymás-morzsás tésztát. A desszert viszont egy örök tuti befutó: a finom fagylaltra soha senki nem mond nemet.

Avokádós karalábéleves

Hozzávalók 2 személyre:

Közepes lángon a vajat és az olajat összemelegítem egy lábosban. Rádobom a hagymát, finoman sózom, és pár perc alatt, folyamatosan kevergetve megpárolom. Egy-egy kanál vízzel meglocsolom, hogy hamarabb puhuljon. Beleborítom a karalábét, további egy percig kevergetem, majd felöntöm az alaplével. Sózom, és fedő alatt 12-14 perc alatt – a forrástól számítva – puhára főzöm. Amíg fő, megpirítom a fenyőmagot, vagy bármilyen más olajos magot. Ha megpuhul a karalábé, hozzáadom az avokádó felét, és az egészet összepürésítem. Frissen őrölt borssal, szerecsendióval fűszerezem. Sózom, ha kell, és a citrom levével savanyítom. Pirított fenyőmaggal és friss petrezselyemmel tálalom.

Fokhagymás-morzsás tészta aszalt paradicsommal

Hozzávalók 4 személyre:

Serpenyőben melegítsünk fel 3-4 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a zsemlemorzsát, sózzuk, borsozzuk (vagy só helyett dobjunk hozzá 1-2 darabka szardellát, így még finomabb lesz), majd jöhet a kakukkfű, az aprított petrezselyem és a feldarabolt aszalt paradicsom. Kevergetve pirítsuk a morzsát aranyszínűre, a zúzott fokhagymát akkor adjuk hozzá, amikor már majdnem kész. Nagy fazékban, lefedve tegyünk fel a tésztának egy adag vizet forrni. Ha forr, sózzuk, dobjuk bele a tésztát, főzzük meg. A leszűrt tésztát keverjük el a fűszeres, paradicsomos morzsával.

Mascarponés meggyfagyi

Hozzávalók:

A meggyet mossuk meg, magozzuk ki. Tegyük egy mély tálba – amelyben tudjuk turmixolni –, adjuk hozzá a mascarponét, és botmixerrel turmixoljuk simára. Ízlés szerint édesítsük. Tegyük át egy laposabb edénybe, amely elfér a mélyhűtőnkben. Helyezzük a mélyhűtőbe, majd ahogy kezd a krém szilárdulni, botmixerrel keverjük át. Ezt ismételjük meg 30 percenként 3-4 alkalommal, így lesz krémes állagú fagylaltgép nélkül is. Fogyasztás előtt hagyjuk a fagylaltot 5 percig szobahőmérsékleten olvadni, ezután könnyen adagolható. Természetesen akinek van fagylaltgépe, abban is elkészítheti a masszát.

Exit mobile version