Kezdők konyhája – hamis panzanella konzerv zöldbabbal

nlc | 2018. November 28.
Született antitalentum vagyok a konyhában, de annyit azért sejtek a szakácsművészetről, hogy konzervekkel nem lehet csodát tenni. Ezért is hökkentem meg kicsit, amikor a Bonduelle vendéglátói dobozos zöldséget tettek ki az asztalra a Kemenes utcai Blanchír főzőiskolájában, és azt mondták, hogy ebből ma még valami finomat fogunk készíteni. Igazuk lett.

Tényleg pocsék szakács vagyok. Bolognai spagettivel és carbonarával szoktam időről időre kísérletezni, ám eddig minden alkalommal felsültem. Enni viszont szeretek, mint Bud Spencer, és én is imádom a babot, a borsót, a friss zöldségeket, és úgy általában az olasz konyha fogásait. A konzerv ízt viszont ki nem állhatom, mert azt egy életre megutáltatták velem a seregben. Erre ott áll előttem egy halom babkonzerv, mögötte pedig Wossala Rozina, aki maga is lelkes híve az olasz ételeknek, és két olyan dologról akar meggyőzni, amire nem sok esélyt láttam: az egyik, hogy finom lesz, amit ma ebből főzünk, a másik pedig, hogy én is meg tudom csinálni. 

Hozzávalók

A seregben azért tanultam is valamit: a feladatot akkor is végre kell hajtani, ha egy porcikád sem kívánja. Számomra a nyilvános szereplés – pláne, ha főzés –, pontosan ilyen dolog. Rettegek tőle. Amikor kiosztották a kötényt, és azt mondták, hogy ma itt toszkán panzanellát fogok gyártani, olyan érzésem volt, mintha rohamsisakot nyomtak volna a fejembe, és rámutattak volna egy aknamezőre – most ezen szépen átmész! Hát jó. Vettem egy mély lélegzetet, és elindultam.

Ehhez képest mi történt? Fütyörészve sétáltam át az aknamezőn. Minden percét élveztem a főzésnek, ami három dolognak köszönhető: egyrészt a Balnchir végtelenül kedves és figyelmes vendégszeretetének, másrészt annak, hogy Rozina, mint konyhafőnök (parancsnok?) kitűnően és magabiztosan vezetett végig engem és a többi újságíró kollégát az ételkészítés egyes lépésein. Harmadrészt az étel, amit készítettünk nem volt bonyolult. Olyannyira nem, hogy azóta már otthon is többször megcsináltam magamnak! Lássuk, hogyan készül!

Rozina megmutatja. Itt éppen egy egy penne pisella készül. Ezt is mi főztük, de ez már egy másik történet.

Hamis toszkán panzanella

A panzanella – vagyis a kenyérsaláta – pont az olyan ügyetlen szakácsoknak való, mint én, de melegem ajánlom lusta agglegényeknek, vékonypénzű kollégistáknak és a konyhaművészetekben még járatlan pályakezdő fiataloknak is éppúgy, mint időhiánytól szenvedő családanyáknak és családapáknak. A panzanella ugyanis 15 perc alatt elkészül, olcsó, laktató, mutatós, egészséges és nagyon finom! Az egész família vacsoráját negyed óra el lehet vele rendezni, ráadásul azok a finnyás gyerekek, válogatós férjek és kényeskedő feleségek, akik kikérnék maguknak, hogy paradicsommal, konzerv zöldbabbal és beszáradt kenyérvéggel lakasd őket jól, az utolsó falatig belapátolják majd a panzellát, és még meg is köszönik! Áldassék a leleményes és takarékos toszkán asszonyok esze és keze, akik ezt az egyszerű, de remek fogást kitalálták! Íme a recept:

Hozzávalók (1 adaghoz)

A dresszinghez:

1 db sonka hagyma (opcionálisan lehet egy fél lilahagyma is)

1 db közepes méretű paradicsom

friss bazsalikom levelek

1 szelet száraz kenyér

borecet

balzsamecet

olívaolaj

bors

A salátához:

1 db Bonduelle Vapeur zöldbab konzerv (Azért ez, mert konyhakész, azonnal felhasználható, tartósítószer mentes és nagyon friss ízű. Amikor nincs szezonja a zöldbabnak, és nem tudsz friss áruhoz jutni, akkor ez a konzerv tűnik a legjobb megoldásnak.)

Egy marék apró vegyes paradicsom (sárga és piros)

Ilyen lesz, ha elkészül

Elkészítés

A hagymát apróra vágod, majd a borecetbe teszed pácolódni (vagyis egy szép szakszóval élve marinálod).

Kockázd fel a száraz kenyeret. Ha annyira meg vagy szorulva, hogy nincs száraz kenyér otthon, akkor használj frisset: aprítsd fel dobókocka méretű darabokra, és tedd be szikkadni pár percre a sütőbe grill fokozatra. Vigyázz, ne felejtsd benn, ne égesd el! (Sütő híján egy kenyérpirító is megteszi egyébként. A lényeg, hogy száraz legyen a kenyér, hogy fel tudja majd szívni magába a dresszinget!)

Ez után készítsd el a dresszinget (magyarul a salátaöntetet) így: belereszeled a paradicsomot egy salátás tálba, majd apróra felvágsz néhány levelet a bazsalikomból, és összekevered ezt a reszelt paradicsommal. Erre a mixre öntesz egy kis balzsamecetet, olívaolajat, majd megsózod és borsozod ízlés szerint. Tedd félre állni, és állj neki paradicsomot szeletelni! (De előbb még nézd meg, mi van a kenyérrel a sütőben… Ha már eléggé kiszikkadt, vedd ki!)

Mixeld a zöldségeket: a rusztikusra vágott paradicsomot és a zöldbabot kevered össze egész bazsalikom levelekkel. Óvatosan forgasd át a mixet, hogy ne törjenek össze az összetevők – főleg a zsenge, párolt zöldbab szálak kényesek!

Jöhet a végső összeállatás: leöntöd (vagy leszűröd) a hagymáról a borecetet és a dresszinghez adod (mármint a hagymát). Alaposan beleforgatod a kenyeret. Hagyd, hogy mindent magába szívjon a kenyér! A kenyérre ezután ráöntöd a paradicsomos-zöldbabos saláta mixet, és óvatosan megkevered az egészet. (Ezúttal se törd össze!) Tedd ki a kész salátát egy tálba (hófehér porcelánban mutat jól!), a tetejére díszítésnek rakj egy szép, egészséges bazsalikom levelet. Kész! Tádááá!

Exit mobile version