Meghalt az ország egyik leghíresebb mestercukrásza, Szervánszky László

Mórocz Ibolya | 2018. December 27.
Ő tette Soltvadkertet a „fagylalt városává”.

Hosszan tartó betegség után, december 23-án elhunyt Szervánszky László, az ország egyik leghíresebb mestercukrásza – írja a Délmagyar.

Az erdélyi iparoscsaládból származó Szervánszky mestervizsgája megszerzését követően családja egykori soltvadkerti otthonának konyhájából választott le egy kis részt cukrászdájának, a kétezres évek közepére pedig sikerült megteremtenie az alapokat a jóval nagyobb és modernebb üzlet, a Szent Korona cukrászda megépítéséhez is, amivel országos hírnévre tett szert, a települést pedig a „fagylalt városává” avatta. Mindeközben megjárta Szegedet is, ahol 1992-től a Virág, majd 1994-től a Nagy Virág cukrászdát üzemeltette, 1999-ben azonban ismeretlen okból egyetlen éjszaka leforgása alatt összepakolt, és távozott a városból, a sajtóval mindössze annyit közölve, hogy „betelt nála a pohár”.

Szervánszky szenvedélyesen kereste az újítási lehetőségeket, munkája mellett folyamatosan látogatta a külföldi cukrászdákat, hogy modern technológiákat és módszereket honosíthasson meg Magyarországon. Szakmai tudását gyermekeinek is továbbadta, lánya és fia is vele dolgozott a Szent Koronában.

Exit mobile version