Pezsgőket tesztelt szilveszter előtt a Nébih

Sipos Márta | 2018. December 27.
Jól szerepeltek.

Az év végéhez közeledve „ünnepi” terméktesztbe fogott a Nébih: a Szupermenta program keretén belül édes fehér pezsgőket ellenőriztek.

A Nébih szakemberei nyolc nagyobb hazai üzletlánc polcairól összesen 32 féle pezsgőt vizsgáltak meg. A laboratóriumi vizsgálat során többek között a pezsgők alkohol-, cukor-, sav- és szén-dioxid-tartalmát, valamint azok jelölését is ellenőrizték. A pezsgők 7 és 12% közötti tényleges alkoholtartalommal, valamint a „doux”, azaz édes kategóriának megfelelően minimum 50 g/l cukortartalommal rendelkeztek.

Élelmiszer-biztonsági szempontból minden termék megfelelt a jogszabályi előírásoknak, jelölési hiba miatt azonban egy esetben intézkedni kellett, a címkén megjelölt édességi kategória ugyanis nem egyezett a termék tényleges cukortartalmának megfelelő édességi kategóriával. Emiatt a hivatal a felelős vállalkozót figyelmeztetésben részesítette, és kötelezte a hiba javítására.

Ezután következett a kedveltségi teszt, amelynek során a borászati szakemberek és laikus pezsgőkedvelők alkotta kóstolócsapat tagjai szín, tisztaság, gyöngyözés, illat, valamint íz, zamat és összbenyomás alapján értékelték az italokat.

Az összesített eredmények alapján a Törley Fortuna édes illatos minőségi pezsgő nyerte el leginkább a kóstolók tetszését. Második lett a Hungaria Sweet Style édes fehér illatos minőségi pezsgő, míg harmadikként a Törley Excellence sárga muskotály édes fehér pezsgő végzett.

Exit mobile version