Mentőötlet – ezt csináld a grillezés maradékával

Trapp Henci | 2019. Június 24.
Szombaton grilleztünk, és maradt néhány filézett csirkecomb, amit már senki nem evett meg – hiába, grillen a marha autentikus, mindenki azt ette –, így azt a nap végén apró csíkokra vágtam, eltettem másnapra vacsinak.

Emlékszem, amikor az első gyros büfék megjelentek a városban, sokan fanyalogtak, és mondták, hogy azért nem esznek gyrost, mert napokig ott áll a hús, egymás hegyén-hátán. Nos, ennek az ételnek pont ez a lényege, pácolni a húst napokon át. A szombati grillezésre ilyen hosszan pácolt, filézett csirkecombokkal is készültem, amik nem fogytak el, így még a mosogatás előtt felszeleteltem apró darabokra, gondolva a másnapi ebédre is, egy szuper gyrosra!

A gyrost eredetileg szabadtéri, nagy társaságot összehozó alkalmakkor készítettek a görögök, törökök, leginkább amikor sok éhes szájat kellett betömni, hiszen ez egy kiadós, mégsem nagy mennyiségű étel. Grillezős estékre tökéletes, de a grillezés másnapján ebéd is lehet belőle. A hagyományok szerint a gyros birka-, borjú, marha- esetleg szárnyashúsból készül. A húst – ami semmiképpen ne legyen mell, sokkal jobb a filézett comb, mert nem annyira száraz – jól be kell fűszerezni.

Pixabay

Húspácolás

Lehet kapni gyros fűszerkeveréket, gyorspácot, és ha ilyet használunk, akkor semmi szükség arra, hogy három napig a hűtőben hagyjuk a húst, elég neki pár óra. Amennyiben autentikus módon szeretnénk elkészíteni a gyrost, akkor érdemes jóféle húst beszerezni – kinek-kinek ízlése szerint –, miután kis cafatokra felnyesegettük, tegyünk rá a következő fűszerekből bőven: kakukkfű, bazsalikom, fokhagyma, őrölt bors. Öntsünk rá olívaolajat, és citromlevet is facsarjunk rá. Serpenyőben, wokban hirtelen süssük ropogósra a húst.

A körítés

Tálalhatjuk pitában, de tányéron is. Ha tányérra tesszük, akkor készítsünk hozzá joghurtos tésztát vagy rizst, sült krumplit, de a bulgur is tökéletes. Mielőtt azonban a körettel bíbelődnénk, szeleteljünk fel zöldségeket: paradicsomot, uborkát, lilahagymát, salátát. Az egészet öntsük le tzatzikivel. A tzatzikit sűrű, lehetőleg házi joghurtból készítsük. Reszeljünk le egy kígyóuborkát tökreszelőn, sózzuk le, ettől levet enged, amit le kell önteni róla, zúzzunk bele egy-két gerezd fokhagymát, szórjunk rá leheletnyi borsot, és már keverhetjük is. Csiliszósz is mehet rá a tálaláskor! Én régóta nem készítek pitát, így is elég kiadós táplálék a gyros.

Pixabay

Akinek a pita elmaradhatatlan…

…az vesz, és megpirítja. Na, de hogy készítsünk pitát, ha nem akarunk venni? 40 deka liszthez tegyünk 2 teáskanál sót, egy evőkanál olajat, felfutott élesztőt – két deci langyos vízben, 2 dekagramm élesztő és 2 teáskanál cukor –, keverjük a liszthez, és addig verjük fakanállal kézzel vagy tésztakeverővel, amíg az edény oldaláról nem mászik le a kenyér állagú tésztánk. Ezután takarjuk le tiszta ruhával, vagy tegyük kelesztőtálba, és hagyjuk kelni, legalább egy órán át. Ha kellőképpen megdagadt, vágjuk tíz részre, formáljunk kis cipókat belőle, és megint hagyjuk békén fél órán át. Nem kell megijedni a kétszeresére dagadt kis cipóktól, normális a folyamat. Lapítsuk ki őket, közel egy centiméter vastagra és 180 C°-on, olajjal kikent tepsibe süssük öt percig az egyik, majd öt percig a másik oldalát, fehérnek kell maradnia, különben hamar megkeményedik, mármint, ha túlsütjük. Ha kihűlt, zacsizhatjuk is, így sokáig eláll, akár le is lehet fagyasztani.

Kiemelt kép forrása: Pixabay

Exit mobile version