Őrületesen finom lecsó a Közel-Keletről: a shakshuka

nlc | 2019. Augusztus 03.
A nyár a friss zöldségek időszaka és az egyik legjobb dolog, amit ezekből készíthetünk, a lecsó. A friss paprika és a nap érlelte paradicsom, és az ebből készült lecsó íze semmivel sem hasonlítható össze. Hogy a szokásos magyar verziót feldobjuk egy kicsit, ezúttal készítsük el, a Közel-Kelet egyik legnépszerűbb fogását, a shakshukát.

A shakshuka (ejtsd: saksuka), hozzávalói között ugyanúgy alap a paprika és a paradicsom, mint nálunk, ráadásul tojás is kerül bele, csak éppen teljesen más formában, mint ahogyan azt megszokhattuk. Ez a Tunéziából származó, és Izraelben tökélyre vitt lecsó, mára az egész világon közkedvelt, és nem csak vegetáriánus körökben, hiszen gond nélkül feldobhatjuk a lecsót pirított baconnel, vagy kolbászkarikákkal.

Lecsó, a nemzetközi étel

Kevés olyan nemzet van, akinek ne lenne legalább egy verziója a paprika-paradicsom kombóra, és a legtöbb esetben szuperül is csinálják. Nálunk a lecsót ezerféleképpen készítik, az “ahány ház, annyi szokás” kategóriába tartozik, így vannak ezzel más országokban is. A franciák lecsója, a ratatouille például elég menő, főleg az ismert rajzfilm óta, de készítenek az olaszok és a mexikóiak is lecsót, ami után csak elismerően dőlünk hátra.

A közel-keleti lecsó hozzávalói

A közel-keleti lecsó elkészítése

Exit mobile version